2024. március 29. - Auguszta

2-3 hét múlva vége a járványnak

Több tízezren fordultak orvoshoz az elmúlt hetekben influenzához hasonló felsőlégúti megbetegedésekkel, de a tényleges, influenzás betegek száma ennél jóval kevesebb.
2007. február 22. csütörtök 17:06 - Hírextra

Nyugat-Dunántúlon most még növekszik a fertőzöttek száma, de országos szinten a korábbiakknál jóval enyhébb járványra lehet számítani, amely két-három hét múlva véget is ér.

Két héttel ezelőtt országos átlagban százezer emberből ötszázan betegedtek meg, ami alacsony számú megbetegedést jelent, vagyis országos járványról nem lehet beszélni. A fertőzések koncentráltan, egy-egy településen vagy kisebb térségben fordulnak elő. A Nyugat-Dunántúlon, elsősorban Veszprém, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében most még emelkedik a betegek száma, ugyanakkor a keleti országrészben már lecsengőben vannak a helyi járványok. Ez azt jelenti, hogy országos szinten a múlt héten már húsz százalékkal kevesebb volt a beteg, vagyis idén egy nagyon mérsékelt járványra lehet számítani. A fertőzések nagy része már át is futott az országon és még körülbelül 2-3 hétig tart - mondta a Független Hírügynökségnek Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) főosztályvezetője.

Az az influenza A vírus, amelynek egy változata most fertőz, két-három évvel ezelőtt már megjelent Magyarországon és akkor sem okozott komoly járványt. Mivel a kórokozó csak kis mértékben mutálódott, a betegséget idén nagy valószínűséggel nem kapják el azok, akik az előző járvány alatt megfertőződtek vele, ráadásul a védőoltásban tavaly és idén is benne volt az ellenszere.

Sok a félreértés influenza-ügyben, mert egymásnak ellentmondó információk jelennek meg. A hatósági jelentések az influenzaszerű megbetegedések számából, vagyis abból indulnak ki, hányan fordulnak orvoshoz felsőlégúti panaszokkal. Ilyen betegekből több tízezer volt az elmúlt hetekben az országban, de a panaszaikat többnyire nem az influenza A vírusa, hanem egyéb más kórokozó okozhatta - tette hozzá a szakember.

Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását