2025. december 22. - Zéno

Április 7-én lövik ki Simonyit

Az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) számára is végez majd tudományos kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) Charles Simonyi. "Az ESA számára olyan kísérleteket fogok végezni, amelyek a súlytalanságnak az emberi vérre való hatásával kapcsolatosak" -
2007. február 18. vasárnap 20:13 - Hírextra
Simonyi hivatalosan hétfőn kezdi meg felkészülésének végső szakaszát a Moszkva melletti Csillagvárosban, és április 7-én a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről startolhat Szojuz űrhajóval az ISS-re két orosz hivatásos kozmonauta társával.

Mint mondta, tíznapos űrutazása során saját tudományos programot is tervez, jelesül orvosi kísérletet a sugárzásnak az emberre tett hatására vonatkozólag. Továbbá fényképezni fogja a Földet, és videofelvételeket készít egy nagy felbontóképességű kamerával.

Simonyi, aki amerikai, magyar és orosz zászlót visz magával, elmondta, hogy gyerekkorától álmodozott az űrutazásról. Egy vetélkedő győzteseként ugyanis, 13 évesen a Szovjetunióban találkozhatott az első űrhajósok egyikével, Pavel Popoviccsal.

Simonyi (aki négy évvel később, 1966-ban vándorolt ki Magyarországról, s két évig Koppenhágában dolgozott programozóként, majd híres amerikai egyetemeken folytatott tanulmányok után részt vállalt a Microsoft Word és Excel programjának kifejlesztéséből) egyben tapasztalt pilótává is vált: érvényes jogosítványa van sugárhajtású repülőgépek és helikopterek vezetésére, és több mint húszezer órányi repülési időt tud maga mögött.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását