2024. május 7. - Gizella

"Orbán karaktergyilkosság áldozatává vált"

Sem Kiszelly Zoltán, sem Lakner Zoltán, sem Fricz Tamás nem lepődött meg Orbán Viktor évértékelő beszédén. Egyöntetűen kijelentették: maradt a konfrontatív stílus. Ugyanígy mindhárman hiányolták a konkrét alternatívákat a szónoklatból.
2007. február 16. péntek 20:11 - Kovács Gabriella Anna

Kiszelly Zoltán és Lakner Zoltán a Kossuth Rádióban értékelte a Millenárison elhangzott pártelnöki beszédet. Kiszelly arról beszélt, hogy Orbán ugyan azonosította, kikből állna az új többség, arra azonban nem adott választ, hogy miképp vehetné át a hatalmat. Lakner szerint a ma esti beszéd a korábbiak összefűzött változata volt, de Orbán nem utalt arra, hogy mivel tartaná össze ezeket az új szavazókat. Az új többséget a Fidesz legjobb találmányának nevezte, mert a párt felismerte, hogy a kormánnyal sokan szembefordultak, de nem lettek a Fidesz-szavazók. Az új irányvonallal pedig az lenne a cél, hogy ezeket az embereket magukhoz kössék.

Mit akar az új többség?

Lakner és Fricz is várta volna a „Mit akar az új többség?” után az új programot, de az nem jött. Ehelyett a Fidesz elnöke visszatért a régi dolgok felemlegetéséhez. A Vision Consulting vezető elemzője a legérdekesebbnek azt nevezte, hogy Orbán alternatív globalizációs politikát kínált, például szólt a protekcionizmusról, ki is fejtette, de koherens programja a jelek szerint erre sincsen. Lakner utalt arra, hogy a Fidesz például már régóta ígér egészségügyi programot is, melyet 2005-re ígértek, de azóta sem látszik elkészülni.

Kiszelly Zoltán szerint Orbán beszéde arról is szólt, hogy a szocialista vezetéssel való elégedetlenség elsöpri a kormányt, de ennek módjáról csak ködös válaszokat kaptunk. Az sem látható a politológus szerint, hogy a jelenlegi kabinet miképp mondana le a hatalomról, mert ugyan vannak megszorítások, de ez egyben „helyrerakó” csomagot is jelent, és nincs miért lemondania. Utalt Stumpf István HVG-nek adott interjújára is, melyben a Fidesz-kormány egykori kancelláriaminisztere szólt arról, hogy amit Orbán megélhetési válságnak gondol, azért a kormány nem fog lemondani és erre nem építheti politikáját, mert ez nem elég indok a lemondásra.

A Stumpf István szájából elhangzó mondat kapcsán, mely szerint a Fidesz ma már nem egyenlő Orbán Viktorral, Kiszelly elmondta: a Fidesz vezérének pozíciója meggyengült a párton belül, szerinte Orbán karaktergyilkosság áldozatává vált. Vagyis nagyon sokan szeretik, sokan viszont pont miatta nem szavaznának a Fideszre.

Lakner Zoltán úgy véli, hogy azok a retorikai elemek, melyekkel Orbán a csalódott MSZP-seket akarta meggyőzni, nem jöttek be. „Ha elkóborolt szavazó lennék, és szamárhoz hasonlítanának, nem biztos, hogy rohannék ebbe a politikai táborba. Ez az új többség nincs bejáratva, ezt az el nem kötelezett politikai csoportot racionális érvekkel lehet megnyerni, úgy, hogy őket egy külső támogatóként lehetne a párthoz vonzani” Orbán viszont a térítő jellegű retorikát használja a szamaras példával, ezzel pedig nem lehet az el nem kötelezett szavazókat megfogni – véli az elemző.

Kiszelly Zoltánnak feltűnt a jobboldalon visszatérő panel: az ország száz vagy húsz évvel ezelőtti állapotainak összehasonlítása a maival, és ha rosszabb, keressünk felelősöket. A kormány pedig épp kéznél van. Azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz is „tettestárs”, mert ők is megszavazták a 100 napos intézkedéseket. Lakner nagy különbséget lát abban is, hogy míg Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy legközelebb 2010-ben lehet minősíteni a kormányt – a tavaszi választásokon – , addig Orbán folyamatosan azt sugallja, hogy korábban kell bekövetkeznie ennek.

Egyszerű üzenetek egyszerű nyelven

Fricz Tamás politológus szerint Orbán Viktor nagyon egyszerű nyelven nagyon világos összefüggéseket fogalmazott meg – erre utal a szamár-hasonlat is. Fricz a Hírextrának kifejtette: ő maga nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a jobboldal vezére leszamarazta a „bizonytalan” és a „megnyomorított” szavazókat. A politológus egyetlen dolgot hiányolt Orbán beszédéből, és ez a konkrét program. Álláspontja szerint azzal, hogy a plebejus hangvételre helyezte a hangsúlyt, Orbán azt mondta ki, hogy megfordult az egész politikai bal-jobb skála és a kormány a társadalom felett lebegő új arisztokráciát képviseli; konkrétan utalt is Veres Jánosra, Kóka Jánosra és Gyurcsányra. „A jelenlegi neoliberális politika csak a gazdagokról szól és a Fidesz a plebejusokat, a népet kívánja összefogni, a megalázottak és megnyomorítottak pártjává kíván válni”, közölte az elemző. Az igaz, hogy erre programot nem adott beszédében, de Fricz szerint ez nem hiba, mert a pártelnök még csak a megcélzásnál tart. „Új fordulat, hogy a baloldali szavazókat is megszólítja, és arra ösztökéli, hogy vegyék észre: a választott kormány nem teljesítette ígéreteit, ezért a jobboldali Fidesz feladata lesz képviselni a szegények érdekeit”, fogalmazott.

Utalt arra is, hogy az elmúlt évekhez képest egy kőkemény, kézzelfoghatóbb beszédet hallhattunk a Fidesz elnökétől, kemény kritikákat fogalmazott meg arra vonatkozólag, hogy alkalmatlan a jelenlegi kormány az ország vezetésére. A programhiány okát a politológus abban látja, hogy a Fidesz elnöke nem „politikus” akar lenni az évértékelő beszédekben, hanem inkább Bibót és a Bibliát idézi, de a tábort bizonyos csalódással tölthette el, hogy nem voltak válaszok, mi a következő lépés. „Mert az, hogy hinni kell a jövőben, kevés, egy politikustól egy politikai beszédnél pedig elvárható volna valami kézzelfoghatóbb”, tette hozzá.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását