2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ötmilliárd forintot fordítanak a belvíz problémákra

A kormány döntése nyomán több mint ötmilliárd forint áll rendelkezésre a sürgető ár- és belvízi problémák megoldására - jelentette be szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára.
2011. január 19. szerda 16:28 - HírExtra
Illés Zoltán egy lefolyási akadály megszüntetése érdekében a tiszasülyi 28-as belvízcsatornán végzett robbantás helyszínén hangsúlyozta: az e célra elkülönített összeg lehetővé teszi a legfontosabb ár- és belvízvédelmi beavatkozások elvégzését. További 1,2 milliárd forintot az újraindított országos közmunkaprogram önerejére fordítanak, így az idén mintegy kilencezer ember vehet részt az említett vízügyi beruházások megvalósításában.

Az államtitkár jelezte: összesen a Magyarországon évente átlagosan védekezésre fordított, mintegy 35 milliárd forint fele elegendő volna ahhoz, hogy a megelőzéshez szükséges fejlesztéseket elvégezze a vízügyi szolgálat, megtakarítva ezzel a most rendszeresen jelentkező ár- és belvízvédelmi kiadások, valamint a keletkező károk nagy részét.

A politikus újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „itt az ideje, hogy a feje tetejéről végre a talpára állítsuk ezt a rendszert”. Hozzátette: az e célra elengedhetetlen mintegy 15-17 milliárd forintra a termékdíj hatékonyabb beszedése – mely évente összesen körülbelül 85 milliárd forintos pluszforrást jelentene a vízügy, valamint a környezet- és természetvédelem számára - biztonsággal fedezetet nyújtana.

Az eseményt megelőzően a Heves megyei Pélyen, a Tisza mentén épülő Hanyi-Tiszasülyi árapasztó tározó regionális információs irodájában tartott sajtótájékoztatón a szaktárca főosztályvezetője az aktuális ár- és belvízhelyzetről, illetve a kilátásokról beszélt.

Láng István elmondta: az elmúlt évet teljes egészében „végig védekezte” a vízügyi szolgálat és ez a nehéz időszak 2011 májusáig még biztosan eltart. Tájékoztatása szerint az előttünk álló hetek a meteorológiai előrejelzések alapján az eddigieknél nyugodtabbnak ígérkeznek, így az ár- és belvízhelyzetben egyaránt lassú javulás várható.

A belvíz jelenleg közel 200 települést érint az országban, tizedük harmadfokú védelmi készültséget tart fenn. A munkában több mint 2000 szakember vesz részt, ehhez létszám-átcsoportosításokra is szükség van. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy egy megtelt szivacs ez a medence, ahol most már minden újabb lehulló csapadék a belvízszint emelkedésével jár – fogalmazott a szakember.

A problémák enyhítése érdekében a régióban elvégzett munkákról a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője adott számot. Lovas Attila elmondta: a szervezet működési területén mintegy 150 kilométeren már korábban, uniós támogatással elkészült néhány belvízelvezető csatornahálózat fejlesztése. További 60 kilométeren az elmúlt másfél hónap során fejeződtek be a lefolyás javítását célzó csatornakotrási munkálatok, melyek 20 kilométer hosszon még jelenleg is zajlanak.

A tájékoztató apropójául szolgáló robbantásról szólva Lovas Attila kifejtette: a Jászság szívében elhelyezkedő Tiszasülyi öblözet pillanatnyilag is jelentős belvízterhelésnek van kitéve a tavaly ősz óta lehullott nagy mennyiségű csapadék és a januári olvadás miatt. Az érintett területen - többek között Jászkiséren, Jászapátin és Jászszentandráson - is folyamatos a védekezés. A belvizet két közeli belvízcsatorna gyűjti össze és vezeti a Tiszába.

Ezek egyike a Tiszasülyi 28-as belvízcsatorna, ami alig több mint 9 kilométeren szállítja vizét a folyóba. A korábban elvégzett rekonstrukciós munkák során azonban a csatorna medrében maradt egy beton csőáteresz és egy híd pilléreinek csonkja, amely vízfolyási akadályokat képez. Emiatt a belvízcsatorna vízszállító kapacitásának alig 60 százalékát tudja teljesíteni.

A víz, megkerülve az akadályokat és a jég által felszaggatott, összetorlódott nádtömegeket, a meder állékonyságát veszélyeztető módon keres magának utat. Ráadásul a feltárt hídpillér-maradványok csökkentik a levonuló víz sebességét, emiatt ezen a területen jelentős, 70-90 centiméteres "feliszapolódások" mérhetők. A Jászságból összegyűjtött belvíz egy hosszabb, mintegy 37 kilométeres útvonalon vonul le a területről.

Miután a vízfolyási akadályokat kézi erővel nem lehetséges biztonságosan eltávolítani, a szolnoki Búvár Kft. szakembereinek segítségével felrobbantják az említett akadályokat, megkönnyítve ezzel a csatorna által összegyűjtött belvíz elvezetését és a Tiszasülyi öblözet vízmentesítését – magyarázta a védelemvezető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását