2024. április 18. - Andrea, Ilma

A kormány és a rezidensszövetség legújabb csatája

A vita, amit - a végét leszámítva - nem a nyilvánosság előtt kellett volna megrendezni. Papp növendék és Székely tanár úr szóváltása a nagy vihart kavart rezidensrendeletről.
2010. március 18. csütörtök 13:39 - Nagy András
Rendeződik-e a kormány és a rezidensek közt hetek (hónapok, évek…) óta zajló összetűzés? Nagyjából ez volt a tétje Székely Tamás egészségügyi miniszter és Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség csütörtök délelőtti nyilvános vitájának, amely azonban a rengeteg szakkérdés boncolgatása miatt a laikus számára néhol éppoly követhetetlennek bizonyult, mint a hálapénzek mozgása, vagy a várólisták alakulása.

A jó tanuló felel

A MOK is az rezidensekkel
A napokban az ország szeme láttára zajló nyilatkozatháborúban a rezidensek mellé állt a Magyar Orvosi Kamara is, mondván: tisztességes bérezés és a legalább ilyen fontos életpálya modell kialakítása nélkül kötéllel sem lehet itthon tartani a fiatal kollegákat.
HírExtra
A vita egyébként leginkább arra a groteszk jelenetre hasonlított, amelyben a jó tanuló váratlanul fellázad tanára ellen. Míg a „szimpatikus fiatalember” benyomását keltő Papp gyakran az általános iskolából jól ismert jelentkezéssel kért szót, addig Székely nem egyszer tanári közhelyekkel korholta ellenfelét. („Nem kell a szezont a fazonnal összekeverni”, vagy „El kell olvasni figyelmesen…”)

Mint ismert, az indulatok akkor szabadultak el, mikor a tárca olyan rendeletet alkotott, amely a frissen végzett magyar orvosokat a szakvizsga letétele után még négy évig az itthoni intézményekben való munkavégzésre kötelezi. Az Egészségügyi Minisztérium (EüM) szerint elvárható, hogy egy, az adófizetők pénzén képzett rezidensnek ne az legyen az első dolga, hogy a kontinens más országaiban keresse boldogulását, amint kilépett az orvosi egyetem kapuján. Épp ezért Székely Tamás nem lát okot a rendelet módosítására.

A Magyar Rezidens Szövetség ugyanakkor élesen bírálja a „statútumot”, annak visszavonását követeli, s mindaddig, amíg ez meg nem történik, engedetlenségi mozgalmat hirdetett. (Szerda estig az idén végző 700 orvostanhallgató fele írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy ha a tárca nem semmisíti meg a rendeletet, lemondanak arról, hogy 2010-ben belépjenek a rendszerbe, vagyis nekikezdjenek szakorvosi tanulmányaiknak – írja a Népszabadság.)

„Tragédia ez a rendelet”

A vita elején Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke azt mondta, fiatal orvosként tragédiaként éli meg a rendelet. Emlékeztetett rá: egy éve kérik Székely Tamást, hogy tárgyaljanak a rendeletről, de szaktárca ezeket elhárította. Mint mondta, vannak a jogszabálynak támogatandó elemei, például az, hogy a hiányszakmákban elhelyezkedő orvosoknak ötven százalékos béremelést irányoz elő.

A fiatal orvosok alkotmányos alapjogainak korlátozása azonban elfogadhatatlan – mondta. A rendelet mögött nem áll hatástanulmány, megjósolhatatlan a fiatal orvosok sorsa, hatalmas a bizonytalanság – állította. Csakúgy mint azt, hogy tudnak olyan kórházról, ahol kevesebb, mint felére fog csökkenni az új orvosok száma a rendelet miatt.

Székely Tamás válaszában úgy reagált, az elmúlt években a rezidensek elképzelései és az egyetemek által kiírt állások között nem volt összhang, ráadásul az orvostanhallgatók jelentős része nem kezdte meg szakorvosi (rezidensi) tanulmányait az egyetem elvégzése után. Ezért volt szükség a korrekcióra.

Szerinte a rendelet nem röghöz, hanem Magyarországhoz köti a fiatal gyógyítókat, amúgy pedig a szaktárca igyekezett figyelembe venni a rezidensek kéréseit s nem egyet azok közül be is emelt a szabályzatba. Az a kórházszövetség, amely most támogatja a rezidenseket, korábban úgy foglalt állást, hogy a jogszabály rendben van úgy, ahogy van – mondta. Papp Magor szerint nem igaz, hogy nincs röghöz kötés, a rendelet súlyosan korlátozza a fiatalok munkavállalását.

Fiatal szakorvos vagy minisztériumi takarító keres többet?

Mennyit dolgozik hetente egy átlagos rezidens? – tette fel a kérdést Papp. Nem beszélhetünk átlagos rezidensről hárított a miniszter, minden egyes hallgatót egyénileg kell megvizsgálni. Papp szerint a rezidensek heti 50-60 órát dolgoznak „kő keményen” a betegellátásban, s ezért kevesebb bért kapnak, mint a minisztériumban a takarító személyzet. Nagyon bántó a fiatal orvosok számára, hogy a miniszter úr ezzel a rendelettel szembe állítja a társadalmat és fiatal orvosokat, holott azok ma is másod meg harmad állásból tartják fenn magukat, hogy itthon dolgozhassanak, fakadt ki Pap Magor. (Bár elgondolkodtató, heti 50-60 óra kórházi gyakorlat mellett milyen pluszmunkát lehet még vállalni – a szerk.)

Természetes, hogy a rezidensek munkaidejükben ott dolgoznak a kórházakban, hisz olyan szakmáról van szó, amit nem lehet a könyvekből megtanulni – mondta erre a Székely Tamás. Teljesen egyértelmű, hogy a magyar orvosok fizetése alacsonyabb, mint az európai átlag. Ez ugyanakkor minden értelmiségi szakmában így van – mondta. Mellesleg nem igaz, hogy a minisztériumi takarítók többet keresnek, mint a kezdő orvosok – szögezte le.

Szankció helyett motiváció kéne?

Ha egy hónapra a rezidensek feltennék a kezüket, az egészségügyi ellátórendszer beomlana – replikázott a rezidensek főképviselője. „Igen bántó tanulóknak nevezni bennünket, hiszen dolgozunk. Szankciók helyett motiválni kéne minket” – mondta. Ha ez nem megy, akkor nagyon súlyos baj van, hiszen sok száz fiatal orvost fogunk elveszíteni és ezt a betegek fogják megérezni – jövendölte.

Csak azt kérjük, hogy azok a fiatal orvosok, akinek a képzését az adófizetők támogatták, áldozzanak rájuk négy évet a jelenlegi nyugdíjkorhatárok mellett legalább harminc éves pályafutásukból. A rendelet csak munkára irányuló jogviszonyt ír elő, ami nem szűnik meg azzal sem, ha valaki terhes lesz és akkor sem, tudományos tevékenységet végez – oszlatott el egy félreértést a miniszter, aki úgy véli, ezzel nem kér olyan nagyot a szaktárca. Ha az orvosok valóban itt akarják leélni az életüket, akkor ez a négy év valóban nem olyan sok – fűzte hozzá némileg pikírten, amire Papp lemondó mosollyal és fejcsóválással válaszolt.

Összegző Szózatok


Papp Magor végszójában azt ecsetelte, jelentős orvos csökkenés várható a rendelet nyomán kialakuló bizonytalanság miatt, ezért a jogszabályt mielőbb fel kell függeszteni. Ne kísérletezzenek 1500 fiatal orvos életével! – summázott a rezidensszövetség elnöke. Székely Tamás szerint feketén-fehéren kiderült a vitából, hogy a rendelet nem röghöz, hanem Magyarországhoz köti a fiatal orvosokat. „Aki a Magyarországhoz kötést röghöz kötésnek gondolja, annak csak a szózatot tudnám ismételni: áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell.

Papp Magor válasza: „Az nem lehet, hogy annyi ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átok súlya alatt”…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

manka
2010. március 18. 19:06
Kedves Nagy András!

Úgy lehet a heti 60 óra kórházi munka mellett még dolgozni másod illetve harmad állásban, hogy az orvosra általában ügyeletekben is szükség van, azaz éjjel, hétvégén, hétvége éjjel sőt ünnepekkor. Szóval a heti 60 óra mellé egy-egy strapabíró és egyenlőre jó egészséggel megáldott rezidens simán dolgozik éjszakákon át heti több alkalommal is, majd beesik nappal a kórházba majd éjszaka az ügyeletbe, majd szombaton és vasárnap ügyel. Ugye egy hét az 168 óra mínusz 60 a főállás akkor még simán marad 108 óra másod, harmad állást vállalni. Szóval nem kellene cinikus megjegyzéseket tenni, mert lehet, hogy a szerk. el sem tudja képzelni,hogy hogyan fér bele, lám még is létezik ilyesmi.

Köszönöm, hogy reagálhattam!
Tiszteletem
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását