2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Parlamenti különóra középiskolásoknak

A Parlamenti különóra című rendezvénysorozat következő nyílt napját tartják hétfőn az Országházban.
2010. február 20. szombat 09:08 - HírExtra
A program célja, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a parlamenti demokrácia alapjaival, betekintést nyerhessenek az Országgyűlés munkájába, bővíthessék alkotmányos ismereteiket. A részt vevő diákcsoportok előadást hallgathatnak a parlamenti munkáról. A program részét képezi a plenáris ülés megtekintése, az Országgyűlési Könyvtár felkeresése és országházi séta is - tájékoztatta a Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata az MTI-t.

Előadó Bereczky István tanácsadó, a Bizottsági Főosztály munkatársa és Mandur László, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke lesz. A különóra vendégei a tamási Toni Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kollégium Tagintézménye, illetve a Hatvani Középiskola Bajza József Gimnáziuma és Szakközépiskolája. A fővárosból a Gourmand Vendéglátó-ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, a Babits Mihály Gimnázium és a Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulói érkeznek.

A rendezvénysorozat havi rendszerességgel hirdet nyílt napot végzős középiskolások számára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását