2024. április 18. - Andrea, Ilma

A szélütéses páciensek negyede egy éven belül meghal

Négy szélütött emberből egy meghal az eseményt követő egy éven belül, újabb szélütés pedig a páciensek 8 százalékát éri - közölték amerikai kutatók hétfőn.
2010. február 16. kedd 14:10 - HírExtra
A Neurology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a kockázat az életkor előre haladásával és több más betegség egyidejű megjelenésével növekszik, a feketék veszélyeztetettsége pedig nagyobb, mint a fehéreké.

A Dél-Karolinai Orvosi Egyetem munkatársai Wuwei Feng vezetésével 10 399 ember egészségügyi adatait elemezték, akiket 2002-ben az állam valamely kórházában szélütés miatt ápoltak. A páciensek átlagéletkora 69 év volt.

Feng kutatócsapata megállapította, hogy a szélütött emberek 25 százaléka egy éven belül meghalt, 8 százaléka pedig újabb szélütést kapott. A páciensek fele négy éven belül meghalt vagy újabb szélütést, illetve szívrohamot kapott. A szívroham kockázata az életkor tízéves emelkedésével átlagosan 14 százalékkal nőtt. A vizsgálatban szereplő fekete bőrűek körében 16 százalékkal volt nagyobb az újabb szélütés valószínűsége, mint a fehér bőrűek között.

Dél-Karolina a szélütések gyakoriságát tekintve a tucatnyi, átlagosnál magasabb kockázatú szövetségi állam között van az Egyesült Államok betegség-megelőzéssel foglalkozó központjának (CDC) adatai szerint. Feng csoportjának nem sikerült a megnövekedett kockázat hátterében lévő okokat feltárni, ám a tanulmány méretét elegendően nagynak tartják ahhoz, hogy lehetőséget adjon az egész országra érvényes következtetések levonására.

A CDC szerint a szélütés a harmadik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban. Előfordulásának kockázatát emeli a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a diabétesz és a dohányzás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását