Belföld
Így működne az ország, ha a Fidesz lenne a kormányon?
Debrecenben az a Virág László kerül az egyik önkormányzati tulajdonrésszel bíró cég élére, akit már nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen elítéltek. Az eset korántsem egyedi.
Csókosok
Majd minden önkormányzatnál léteznek az úgynevezett „csókos” emberek. Ők azok, akik nagyon jó – rokoni, baráti, vagy üzleti – kapcsolatokkal rendelkeznek az önkormányzaton belül, és általában jóban vannak a polgármestert adó párt egyéb embereivel is.
Nem meglepő módon, mindig nekik jutnak a legzsírosabb állások: különböző önkormányzati cégek, testületek és alapítványok vezető beosztású tagjai lesznek, ahol szinte semmi munkáért, általában mindenfajta hozzáértés nélkül havi milliós fizetségeket kapnak. Ez a jelenség már megszokott, a nép csak akkor kapja fel a fejét, ha egy csókos újabb zsírosbödönt kap ajándékba – de rend szerint akkor se tud tenni semmit, csak csendben anyázik. Ez történt a minap Debrecenben is.
A mostani csókos Virág László, aki már megjárt néhány önkormányzati érdekeltséget, és a helyi fideszes erők vezető "cuppantottja". Egyik első, zsírosabb melója az volt, amikor 1998 és 2002 között a megyei közgyűlés fideszes alelnöke volt. Az utolsó évben már nem bírt magával – vagy csak ez az egy eset lepleződött le – és "csencselt" egy kicsit az önkormányzat pénzével.
88 millió
A debreceni Kenézy-kórház pszichiátriai részlegének építésekor úgy engedélyezte 88 millió forint kifizetését a kivitelező cégnek, hogy két társával együtt teljesen tisztában volt azzal, hogy a szerződéssel ellentétben az elvégzett munkálatok mindössze 52 millió forintot értek. Más források szerint nem is ő volt az ötletgazda, csupán egy engedelmes bábu, aki végrehajtotta a parancsot.
Minden esetre a dolog kitudódott, hála Juhászné Lévai Katalinnak, a következő ciklus MSZP-s megyei elnökének. Virág igyekezett menteni ami menthető: a cég szélsebesen visszautalta a különbségként felróható összeget, és az elkövetők részleges beismerő vallomást is tettek.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság enyhe büntetést szabott ki: Virágot jogerősen másfél év felfüggesztett, tárasait 1-1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte (a börtönbüntetések mindegyike két évre lett felfüggesztve).
A dolog pikantériája az, hogy a bíróság mindannyiukat előzetes mentesítésben részesítette, tehát immáron nem minősülnek büntetett előéletűnek. Büntetésük letöltésébe pedig nem kezdtek bele, tehát erkölcsi bizonyítványt is kaphatnak. Hiába musmusoltak el tehát 36 milliót, a dolog lényegében teljesen következmények nélkül maradt.
Virág továbbra is
Hiába minden papíron lévő erkölcsi tisztaság, Virágot némileg meg kellett hurcolni, csak a látszat kedvéért. Már csak azért is, mert épp az Airport Debrecen Kft. ügyvezetői székében ült, amiről gyorsan lemondott. De ez sem vette el a kedvét az önkormányzati kapcsolatokkal rendelkező cégekben való részvételtől. Volt egy igen hangos, botrányos eset a debreceni reptérrel kapcsolatban, ahol a város 5,1 milliárd (!) forintot bukott, mivel a tendert megnyerő Xanga Holding képtelen volt fizetni. Már meg sem lepődtünk, amikor a Xanga ügyvezetői székében Virág Lászlót találtuk.
.
De úgy látszik, hogy Virág csókossága megmaradt, hisz a cívisvárostól újabb megbízást kapott: szeptember 14-ei hatállyal az A.K.S.D. Kft. ügyvezetője lesz, egészen 2013. december 31-ig (a cégben az önkormányzatnak kisebbségi tulajdona van).
Az indoklás szerint „a kisebbségi tulajdonához kapcsolódó ellenőrzési, beszámoltatási jogosítványai gyakorlásához nem elégséges a részvétel az A.K.S.D. Kft. taggyűlésén, ezért az önkormányzat javaslatot tett második ügyvezető megválasztására.”
@@
Tehát hiába csak kisebbségi tulaj az önkormányzat, ők protezsálták be Virágot. Pontosabban a Debreceni Vagyonkezelő, aminek Virág az Airport Debrecen-korszaka előtt volt a stratégiai igazgatója.
A városi MSZP meg félrenyelte a disznósültet, amikor a hírt olvasta, és egy krákogó közleményben rögtön ostorozták a választás szerencsétlenségét, és megjegyezték, hogy Virág szakmailag nem képzett a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég vezetői posztjának betöltéséhez. Közleményük szerint „Virág üzleti tevékenysége, szakmai-politikai múltja erősen negatív egyenleget mutat. (…) Virág olyan hatáskör és feladat nélküli vezetői széket kap, amely nem is létezik. (…) A Fideszhez hű pártkatonák büntetésüket igazgatói székben, többmilliós fizetéssel is letölthetik”.
Ráadásként hozzáteszik: „az A.K.S.D. Kft. vezetői gárdája – az éves üzleti beszámoló szerint – a jelenlegi formában is el tudja látni a feladatát. A cégvezetés beszámolója szerint legkevésbé egy újabb vezető az, amire vágynak, már csak azért is, mivel a cégnek nem hogy egy újabb milliós vezetői javadalmazásra nincs forrása, de még a minimális bérfejlesztésre sincs lehetősége.”
Az erre reflektáló Fidesz válasz stílusa valahol a vastagbőr és a bicskanyitogató határán fekszik. Ugyanis szerintük „a büntetlen előéletű Virág László a feladatkör betöltéséhez szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal, valamint megfelelő szakmai képesítéssel és tapasztalattal rendelkezik. Virág László a DV Zrt.-nél már bizonyította szakmai alkalmasságát, rátermettségét, ezért az igazgatóság az ő személyét javasolta a taggyűlésnek elfogadásra”.
Megjegyzik azt is, hogy a cég taggyűlése teljesen egységesen, a külföldi tulajdonos támogatásával nevezte ki Virágot, majd a végén hozzáteszik, „a taggyűlés reménye szerint Virág László hozzá tud járulni a cég gazdálkodásának további sikeréhez." Hát még hogy…
Jog, kapcsolatok és vízió
Érdemes megvizsgálni ezt „büntetlen előélet”, és „előzetes mentesítés” témakört, mert itt újabb pofátlanságra bukkanunk – méghozzá akkorára, ami még hazánkban is ritka. A mentesítés célja, hogy az egy-egy ítélet társadalmi következményeit enyhítse, és hogy az egyén vissza tudjon illeszkedni a társadalomba.
Vagyis hogy egy tetted ne égjen rajtad életed végéig billogként. Azonban a mentesítés elmélete azt is leszögezi, hogy „a büntetőeljárásnak is úgy kell lezajlania és a büntetést úgy kell kiszabni, hogy annak eredményeképpen az elkövető a jövőben tartózkodjék újabb bűncselekmények elkövetésétől és az mások számára is visszatartó erővel bírjon”. Ez viszont itt egyáltalán nem érvényesült.
Külön törvény szabályozza a mentesítés életbe lépését, különböző büntetési kategóriákra bontva. Ennek értelmében „ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették, akkor ez a nap a próbaidő leteltének napja”. Mivel az ítéletet 2007 decemberében mondták ki, és Virág másfél év felfüggesztettet kapott, így a felfüggesztés nála mindössze pár hónapja kelhetett életre – tehát csak pár hónapja büntetlen előéletű. És amint büntetlen előéletű lett, rögtön ki is nevezték egy cég ügyvezetőjévé. Ha ez nem pofátlanság, akkor semmi.
Megkerestük a Virágot beperlő Juhászné Lévai Katalint is, aki azon kívül, hogy a debreceni szocialisták egyik vezáralakja, országgyűlési képviselő is, ám érthetetlen módon nem akart az ügyben nyilatkozni.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere egyszer azt találta mondani, hogy „aki tudni szeretné, mit tenne a Fidesz, ha kormányon lenne, nyugodtan ellátogathat Debrecenbe”. Nos, az a baj, hogy látjuk innen is.