2024. június 1. - Tünde

Komoly dolgokra készülnek a magyar cigányszervezetek

Soha nem látott összefogást sürgetnek roma vezetők a hétfő hajnali kislétei asszonygyilkosság, és a korábbi mészárlások miatt. A HírExtra információi szerint akár az egész országot lefedő műholdas terrorelhárító rendszer felépítését sem tartják kizártnak.
2009. augusztus 5. szerda 07:59 - Nagy András
A kormány felelősségre vonással és – végső soron – börtönnel fenyegeti az elkövetőket; az SZDSZ rendkívüli parlamenti ülés összehívását sürgeti; az MSZP ezt nem támogatja, de jónak látná a parlament illetékes szakbizottságának összehívását; a fideszes Lázár János pedig, ha vonakodva is, de összekolompolja csütörtökre az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti ügyekért felelős testületét.

Egyértelmű terrorizmus

Eközben a roma társadalom talán soha nem látott összefogást hirdet. A HírExtra több kisebbségi vezetőtől is úgy értesült, hogy nagy dobásra készül a magyarországi cigányság. Hogy ez pontosan mit jelent, arról kevés információ látott napvilágot, mindenesetre az biztos, hogy több szervezet vezetője is tanácskozásra ült össze tegnap délután a hétfői kislétai gyilkosság kapcsán.

A tervekről és az álláspontokról egyelőre annyit tudni, hogy a roma elöljárók általános tiltakozásra készülnek az összes cigány közéleti személyiség bevonásával Horváth Aladártól Farkas Flóriánig, s nemzetközi porondról hoznának erősítést a – mint egybehangzóan mondják – brutális terrorcselekmények elkövetőinek elfogásához.

Balogh János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese a HírExtra érdeklődésére elmondta, azért döntöttek a széleskörű összefogás hirdetése mellett, mert immár odáig fajult a helyzet, hogy Magyarországon egyetlenegy cigányember élete sincs biztonságban, amíg ezek a terroristák nincsenek kézre kerítve.

Éppen ezért nemzetközi bűnüldöző szervek segítségét kezdeményezik több cigány képviselettel, valamint befolyásos roma közéleti személyiséggel egyetemben. Balogh szerint itt már egyértelműen terrorizmusról kell beszélni, s azt is hozzátette, hogy ez ellen Magyarországnak fel kell készülnie.

Nem vagyunk egyedül

Az OCÖ-elnökhelyettes úgy véli, igenis vannak átvehető külföldi példák a terrorizmus megfékezésére. Cipruson például, ahol a görög és a török lakosság évtizedek óta rendkívül feszült viszonyban él egymás mellett, már az első etnikai jellegű bűncselekmény esetén lezárják a szigetet, s addig senki nem hagyhatja el, amíg kézre nem kerülnek a tettesek. Mi pedig még a sorozatos tragédiák után sem jutottunk el oda, hogy a bűnüldöző szervek ne csupán bűn-, hanem terrorcselekménynek minősítsék a történteket.

Balogh úgy látja, Magyarországon a hatóságok egyszerűen nincsen felkészülve az ilyen jellegű cselekmények felderítésére és elhárítására. "Ma a cigány népcsoport ellen követnek el ilyen gyalázatokat, holnap lehet, hogy ismert közéleti személyek válnak célponttá" – mondja. Konkrét céljuk most az, hogy elérjék, a parlamenti pártok hozzanak létre egy szakértői bizottságot, amely képes valódi változásokat teremtő törvénymódosítások előterjesztésére.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

novaklaszlo56
2009. augusztus 5. 15:31
Átmenetileg elbúcsúzom, mert lassan 50 órája talpon vagyok. Örülök, hogy részt vehettem a vitában, és megismerhettem a véleményeteket. További hasznos eszmecserét, jó munkát és jó pihenést mindannyiótoknak!
novaklaszlo56
2009. augusztus 5. 14:21
Kedves BalogGy!
Minden észrevételedet világosan értem, és egyet is értek velük, különösen, ami a szocializáció, és főként az oktatás kérdését illeti. Az oktatási-nevelési rendszer nagyon érzékeny, sérülékeny és kiszolgáltatott, s ha ma megfázik, holnap az egész társadalom ágynak esik. Azt hiszem, mi már régen itt tartunk, és sajnos nemcsak az oktatási rendszerünk gyengélkedik a folyamatos, szakmaiatlan, gyakran kifejezetten politikai-hatalmi indíttatású beavatkaozások miatt. Nem lesz könnyű felgyógyulni, de muszály, ha élni akarunk. Ehhez azonnal el kéne ásnunk a csatabárdot. Remélem, képesek leszünk rá.
novaklaszlo56
2009. augusztus 5. 14:06
A könyvek világa csakugyan nem idegen a számomra, kedves P-Aga. Ugyanakkor egyetlen tudomány sem ér hajítófát sem autentikus gyakorlati tapasztalatok nélkül, így, el kell mondanom, hogy szó szerint testközelből ismerem az itt most vitatott problémákat: rengeteg időt töltöttem putrikban, cigánytelepeken, sőt, még arra is volt lehetőségem, hogy a gyakorlatban tapasztaljam, mi történik azokkal a cigány gyerekekkel, akiknek már régesrégen, születésük óta sem rokoni, sem egyéb kapcsolatuk nincs az etnikumukkal: nem beszélik a nyelvet, sosem hatott rájuk semmiféle "romamiliő", a legtöbbjük mégis elszigetelődött. Miért is? Mert látszott rajta, hogy melyik emberi rasszhoz tartoznak. Higgye el, ilyen egyszerű a dolog! A vele szemben, a külseje miatt automatikusan felcsapó előítéletek megakadályozták abban, hogy teljes értékű tagja lehessen egy emberi közösségnek. A jelenség, sajnos teljesen általános. Ön nyilván a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen végzi a munkáját, kérem, higgye el, én is mindig így viszonyultam a magaméhoz. Ezért minden állításomért, megnyilvánulásomért kész vagyok felelősséget vállalni. Sajnos részletes szociológiai, etikai, vagy éppen pedagógiai aspektusú vitára itt nincs lehetőség, de igyekszem a gondolataimat és a számomra világos tényeket röviden érthetővé tenni. Szóval, önnel együtt, én is itt élek ebben az országban, és évek óta csikorgok, vicsorgok, hőbörgök azok miatt az önsorsrontó, önző állatságok (bocsánat) miatt, amelyeket unos-untalan elkövetünk önmagunk ellen. Mellesleg azon kaptam magam, hogy néhány fontos állításával mélyen egyetértek: ez a szegény ország és társadalom súlyos betegségek tüneteit mutatja; baj van a demokráciával, a jogállamisággal, ennek következtében az állampolgári fegyelemmel (közerkölcs), s a felépítmény súlyos betegségei, az alapokig hatva, a gazdaságot is kikezdték. Mégis védem ezt a nyomorult kis országot - pedig velem is elég mostohán bánik -, mert hátralévő éveimet itt szeretném leélni, a lehetséges legnagyobb biztonságban, nyugalomban, ami ugye állandó ellenséges kereszttűzben nemigen lehetséges.
Ahogy mondja: rendnek kell(ene) lenni! És ez azért nem csak a hatalmon, mindannyiunkon múlik. Hogy hol kell kezdeni? Szerintem mindenütt, de leginkább a fejekben, mert ha ott rend van, akkor mindenütt az lesz. Addig marad ez a sötét káosz, már csak azért is, mert komoly érdekek fűződnek a fennmaradásához. Nem az Öné, és nem is az enyém...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását