2024. május 10. - Ármin, Pálma

Elképesztő! Hová tűnt Majka?

Erotika Parádé. Megint. Ezúttal nagy sztárok nélkül. A celebek ugyanis inkább távol maradtak idén. Mint Majka, aki megígérte, hogy jelen lesz, sőt pókerezik.
2009. április 20. hétfő 19:39 - HírExtra
Állítólag Győzikével kezdődött. Ő azt mondta, megy erotikázni, később mégis inkább elérhetetlenné vélt a szervezők számára. Most pedig itt van Majka esete. Miért lett hirtelen büdös a celebeknek az egyébként jó bulvárvisszhangot adó Erotika Parádé?

Kiderült ugyanis, hogy idén a népszerű rapper, műsorvezető és pókerjátékos, Majoros Péter, alias Majka sem vállalja a részvételt. A szervezők ugyanis azt találták ki, hogy a pókerjátékosként egyre inkább befutó egykori Való Világ szereplő egy tucatnyi félmeztelen lánnyal pókerezett volna. Sőt egyes információk szerint abban is megállapodott a szervezőkkel, hogy a rendezvényen mutatja be vadonatúj póker DVD-jét is.

Csakhogy amikor eljött az idő a szereplésre, Majka szőrén-szálán eltűnt. Még a telefonját sem vette fel a szervezőknek. Talán el akart bújni?

„Egy a rendezvény szervezőihez közel álló forrás” szerint Majka egyszerűen nem vette fel a szervezőknek a telefont – legalábbis a Napi Ász szerint. A bulvárlap azt is kiderítette, hogy Majka fő indoka az volt, hogy a póker DVD-je még nem készült el, és így talán promóció nélkül nem is lett volna akkora buli a meztelen póker.

Csak hát ugye a show business nem így működik. Aki reklámozni akarja saját termékét, annak áldozatot kell vállalni. Főleg ha az áldozat mindössze az, hogy néhány felhevült félmeztelen modellel kell leülnie egy asztalhoz és bohóckodnia egy kicsit…
Forrás: HírExtra/Napi Ász
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását