2024. május 10. - Ármin, Pálma

Élet a rakéta után

A Taepodong 2 hivatalos fellövése után jócskán megváltozott az észak-koreai helyzet: Amerika és Japán feszülten küzd az orosz-kínai ellenérdekekkel, miközben a „Kedves Vezér” megnevezi utódját.
2009. április 10. péntek 13:49 - Pásztor Balázs
Műhold vagy rakéta?

Van egy kis kommunikációs káosz az Észak-Korea által vasárnap kilőtt Taepodong 2-es rakétával kapcsolatban az ENSZ berkein belük - mint ahogy az lenni szokott, ha két teljesen különböző kommunikációhoz szokott szervezet próbál egyeztetni. A dolog ott kezdődik, hogy Észak-Korea úgy értelmezte a fellövési regisztrációt - amit elvileg műhold-rakéták elindítása előtt jobb helyeken szokás megkérni, és amely pontos időpontot is tartalmaz - hogy „mi megmondtuk: amint megvalósítható, kilőjük”.



Az sem nagyon érdekli, hogy az egész ENSZ nem detektált egyetlen csavart sem kilépni a Föld légköréből, ők megmondták: a távközlési szatellit már pályára állt, és forradalmi dalokat küld szét az űrben. Ahogy Pak Tok Hun, Észak-Korea ENSZ nagykövete fogalmazott: „mi már tisztán kifejtettük, hogy kilőjük azt (a rakétát - a szerk.), és beleegyeztünk minden nemzetközi egyezmény megfelelő alkalmazásába. Mindent megtettünk, mielőtt kilőttük volna.”

Ennek ellenére az amerikaiak és a dél-koreaiak azt állítják, hogy a rakéta - és annak minden része - 3200 kilométer megtétele után a tengerbe csapódott, és darabokban süllyedt el - valamint hogy nem műhold, hanem atomfej hordozására volt alkalmas. De ez az Északiaknak mit sem számít: ahol be lehet vezetni egy új időszámítást, államfőként lehet tartani egy halottat, és a komplett lakosság agyát át lehet mosni, ott ha azt mondták hogy fellőtték a műholdat, akkor fellőtték a műholdat, mondjon bárki bármit is.

Nemzetközi következmények

Az esemény minden esetre nem növelte a külföldön tartózkodó Észak-Korea fanok számát. Az ENSZ újabb szankciókat akart bevezetni, mivel a kísérlet megsértette a 2006-ban hozott 1718-as határozatot, amiért megrovás járna - ezt a megoldást erősen erőlteti többek közt az USA és Japán is. Ám a vétóval rendelkező országok közül Oroszország és Kína nem pártolja az ötletet, különösen hogy Észak bejelentette: az ENSZ bármilyen negatív döntése „kemény lépéseket” vonna maga után - ami valószínűleg a rég megkezdett, hatoldali tárgyalásokból való kilépésben öltene testet.

Arról, hogy mi fog történni, több forgatókönyv is létezik, de annyi biztos, hogy a többségi vélemény nem marad hangtalan, ám az ENSZ-en belül nem vennék jó néven a csak frissen egymás létezésére ébredt, két nagyhatalmi ág összetűzését sem. Japán viszont  mindenképpen növeli - az eddig sem kevés - gazdasági szankciói számát - ezzel 2006 óta negyedszer szigorítva hozzáállásán. Ám ezek most csak jelképes értékűek lehetnek, ugyanis Észak így is jelentős segélybevitelre szorul, de katonai kiadásai ennek ellenére sem csökkennek. Az angolokat is eléggé kiakasztotta a dolog, de ők is a diplomáciai utat választják, és a felreppenő híreket cáfolva bejelentették: semmilyen katonai akciót nem fognak végrehajtani az elzárkózott kommunista ország ellen.

Újraválasztás és utódlás

A kilövés után megerősítették Kim Dzsong Il-t a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki tisztségében - amely az ország majd legmagasabb döntéshozó szerve, mivel a Parlament csak a látszat okán van fenntartva. Nem mellékesen, itt a vezér egyszer már személyesen megjelent, igaz soványabb és őszebb lett, mint valószínűsíthető agyvérzése előtt volt (több mint fél évre eltűnt a reflektorfényből, és a választásokat is szó nélkül elhalasztották). Állítólag az alkotmányt is meg akarják változtatni, de hogy miként és merre, az még rejtély.

Annyi a gutaütésből nyilvánvalóvá vált, hogy Kimnek ki kell nyilvánítania az utódlással kapcsolatos elvárásait, arra az esetre, ha ő esetleg váratlanul távozna - már ha a családi tradíciókat folytatni akarja. Az is egyértelmű, hogy egyik fia sem komolyan szóba jöhető esélyes. Így kötött ki fogadott testvérénél, a pragmatikus, anyagias, de energetikus 63 éves Jang Song-Taek-nál, aki húgának férje - és aki nemrég vesztette el fiát. Jang a helyi egyetemen végzett, majd Moszkvában diplomázott, jelenleg megválasztott parlamenti képviselő. Song-Taek vélhetően nem fog annyira erős kapcsolatokat ápolni a hadsereggel - ami kifejezetten jó hír a nyugat számára -, és ő a lehetséges mentora Kim fiainak is.

Mindazonáltal Jang csak átmenetileg a legvalószínűbb jelölt, pontosan senki sem tudja mi lesz a „Kedves Vezér” halála után, vagy hogy életében miket fog még elkövetni, melyek örökre megpecsételhetik Észak sorsát. Az sem kelt túl nagy világnyugalmat, hogy Észak kezd az Oroszország-Kína és az USA-EU kettősök összecsapási helyszínéül szolgálni, amit a rezsim pofátlanul ki is használ. Annyi biztos, hogy nem fog eltelni egy év, és valamiért újra Észak-Korea neve fogja betölteni a világ tévéképernyőit.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását