Megállapodást kötött kedden Budapesten az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) arról, hogy költségvetési többletforrást, 500 millió forintot kap a nemzeti turisztikai szervezet.
Az aláírást követő sajtótájékoztatón Kovács Miklós turizmusért felelős szakállamtitkár elmondta: cél, hogy november és március között a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát élénkítsék, ennek eredményeként legalább 300 ezer regisztrált vendégéjszakával többre számítanak. Szavai szerint valójában 1 milliárd forintról van szó, mivel ha a kampány sikeres lesz és elérik a most kitűzött célokat, akkor a jövő év őszén további 500 millió forintot kap az MT Zrt.
Jövő héten visszavonja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést.