Kiemelten foglalkozott a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmussal az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottsága csütörtöki genfi ülésén.
2009. június 11. csütörtök 22:56 - HírExtra
Mint az ügyvezető igazgató elmondta, az ülésen felszólaló Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta: az egyre súlyosbodó magyarországi helyzetért szerinte nem a parlamenti pártok, hanem egy szélsőséges párt a felelős, mégpedig elsősorban annak immár európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina.
A Mazsihisz elnöke megjegyezte: Magyarországon "súlyos és veszélyes a helyzet azért is, mert Morvai Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának oktatója, ahol a jövő bíráit képezik".
Felszólalásában úgy fogalmazott: Morvai Krisztina kijelentései "szélsőségesek és fasisztoidok", az 1940-es évek emlékét idézik.