Az Europol szerint fenyeget az iszlám terrorizmus
Az Európai Unió tagállamaiban reális fenyegetettséget jelent az iszlám terrorizmus - állapította meg az EU közös rendőri szerve, az Europol vezetője, Max-Peter Ratzel. A német, brit és dán meghiúsított merényletkísérletek bizonyítják, hogy az iszlám terro
2007. április 11. szerda 16:45 - Hírextra
Az Europol tavalyi tevékenységének jelentéséből kiderül, hogy tavaly az EU-ban csaknem 500 merényletet hajtottak végre, ezek nagy többségét azonban baszk vagy korzikai szeparatisták követték el, és a kár általában csak anyagiakra korlátozódott. Mindazonáltal a 15 tagállamban tavaly letartóztatott 706 gyanúsított fele az iszlám terrorizmushoz kötődik. Többségük Marokkóból, Tunéziából és Algériából származik, ám - nyomatékosítja a jelentés - a Nagy-Britanniában és Dániában meghiúsított merényletek feltételezett résztvevői a két országban születtek és nőttek fel.
A jelentésből kiderül, hogy a különféle iszlám csoportok az uniós országokban elszórtan vannak jelen: másutt tervezik akcióikat, megint másutt gondoskodnak az anyagi feltételekről és harmadik országból szerzik be a robbanóanyagokat - és ehhez járul hozzá, hogy szimpatizánsaik bárhol jelen lehetnek. A nemzetközi terrorizmus leküzdéséhez szükség van a tagállamok illetékes szerveinek fokozottabb adatcseréjére, közölte Ratzel, aki az Europol hatásköreinek kiszélesítését is sürgette.
Forrás: Független Hírügynökség