2025. december 27. - János

Teherán esküszik: jól bántak foglyaikkal

Újabb felvételeket sugárzott hétfőn az iráni televízió a 15 brit haditengerészről és tengerészgyalogosról annak bizonyítására, hogy jó bánásmódban részesültek közel két hétig tartó fogva tartásuk alatt.
2007. április 9. hétfő 13:11 - Hírextra
Az április 5-én hazatért brit katonák közül többen azt nyilatkozták, hogy iráni fogva tartóik bántalmazták és pszichológiai nyomás alatt tartották őket. A katonák nyilatkozatának cáfolatára az arab nyelven sugárzó al-Álam műholdas televízió olyan felvételeket mutatott be hétfőn, amelyeken a tengerészek pingpongoznak, sakkoznak, melegítőruhában egy szőnyegen ülve húst esznek vagy éppen a Liverpool-Arsenal angol labdarúgó-mérkőzést követik figyelemmel a tévében.

"Ezek a képek a nyugalmat, a szabadságot mutatják, amelyben a katonák részesültek a fogva tartásuk alatt. Mindez ellentmond annak, amit hazatérésük után nyilatkoztak" - kommentálta a televízió a képsorokat.

Faye Turney, az elfogott brit egység egyetlen női tagja ugyanakkor a The Sun című brit lapnak adott, hétfőn megjelent interjúban azt mondta: fogva tartói félrevezették őt és azzal fenyegették, hogy nem láthatja többet a gyermekét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását