Lemaradt a pesti tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,75 pontos emelkedéssel 23.655,17 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 31,2 milliárd forintot ért el, a vezető részvények közül csak az OTP
2007. április 3. kedd 23:34 - Hírextra
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 12,80 ponttal, 0,46 százalékkal 2.817,4 pontra emelkedett. Juhász Richárd, a Condorde üzletkötője szerint csalódást keltő volt a keddi nap a pesti tőzsdén, a teljesítmény elmaradt mind a nyugat-európai, mind az amerikai tőzsdéktől. Ezek 1-1,5 százalékos erősödéssel fejezték be a napot, a BUX viszont még fél százalékkal sem tudta megtoldani a hétfői záró értéket.
A vezető részvényekről nem jelentek meg friss vállalati hírek, amelyek megmozgathatták volna az ügymenetet. A szakember szerint annak sem volt konkrét oka, hogy az OTP forgalma elmaradt a szokásostól, és enyhe mínuszban zárta a napot a banki papír. A Mol viszont annak ellenére tudott erősödni, hogy az olaj napközben olcsóbbá vált a nemzetközi piacokon. A szakember elmondta, hogy a kisebb papírok jobban teljesítettek a nagyoknál. A nap nyertese a Rába volt 4,4 százalékos erősödéssel, egy milliárd forintot meghaladó forgalommal. Juhász Richárd szerint a New York-i tőzsde mozgása nagyban befolyásolja majd a budapesti részvények szerdai árfolyamát.
A Mol árfolyama 240 forinttal, 1,43 százalékkal 21.540 forintra nőtt, az olajtársaság részvényeinek forgalma csaknem elérte a 17 milliárd forintot. Az OTP 7,4 milliárd forintos forgalomban 51 forinttal, 0,60 százalékkal 8.449 forintra csökkent a hétfői záróárhoz képest. A Richter árfolyama 0,86 százalékkal, 300 forinttal 35.000 forintra emelkedett, forgalma 2,5 milliárd forintot tett ki. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 355 forinttal, 1,68 százalékkal 20.785 forintra gyengült 290 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,06 százalékkal 953 forintra emelkedett, forgalma csaknem elérte a 2 milliárd forintot. A Rába 1.520 forinton zárt, de napközben 1.545 forintion ötéves csúcson is járt. A Synergon árfolyama 3,83 százalékkal, 55 forinttal 1.490 forintig javult 366 milliós forgalomban.
Forrás: MTI