A pénzszállító autó életben maradt kísérője, aki csak kisebb sérüléseket szenvedett, már gyanúsítottként szerepel az egy halálos áldozatot követelő tokaji rablás nyomozásában, az adatok alapján ő és még hárman követték el a rablást - közölte a Borsod megy
2007. március 28. szerda 16:13 - Hírextra
Kökényesi Antal elmondta: a gyanúsítottak már korábban tárgyaltak az esetleges rablásról. Az őr segítségével másik három fiatalember rabolta ki a pénzszállító autót kedden Tokajnál - tette hozzá. Közülük azt a személyt már elfogták, aki azzal vett részt a bűncselekményben, hogy Miskolcról figyelte az eseményeket.
A rendőrség még két személyt köröz: a 25 éves Hajdú Rolandon kívül újabb gyanúsított a szintén miskolci, 19 éves Somogyi Krisztián.
A pénzszállító autót kedden Tokaj térségében rabolták ki, az egyik pénzkísérő belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe.