Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: "bizonyos, hogy fegyverhasználatra nem került sor", az elsődleges megállapítások szerint az őrt olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A fehér színű pénzszállítót Tokaj határától mintegy három kilométerre találták meg, egy szőlőhegyre vezető földúton - jelentette a helyszínről a távirati iroda tudósítója. A Tokajból Tarcalra vezető útról leágazó földúton, a főúttól mintegy két-háromszáz méterre álló járművet jórészt eltakarja az út menti gaz. A jármű környékét a rendőrök lezárták.
Az MTI információi szerint a páncélozott pénzszállító jármű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de a támadás már Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt. Kompoltiné Jakab Ilona közlése szerint a pénzszállító cég vezetése fordult a nyíregyházi rendőrökhöz, elmondva: az autót Nyíregyházán látták utoljára, ám annak személyzetével nem tudták felvenni a kapcsolatot.
A jármű keresését a szabolcsi rendőrök kezdték meg, akik a borsodiak segítségét is kérték. A nyomozásban a borsodi és a szabolcsi rendőrkapitányság mintegy száz rendőre vesz részt. A helyszínelés jelenleg is tart.


