2025. december 26. - Karácsony, István

Jegyeket, bérleteket elő! Kontroll a metrókijáratnál!

Április 1-én a Kontroll című film ötfős csapata ellenőrzi a jegyeket és bérleteket a Deák téren. Az ál-BKV ellenőr brigád délelőtt 10-és 12 óra között oszt jutalmakat a metróállomás bejáratánál.
2007. március 26. hétfő 20:41 - Hírextra
Az áprilisi tréfát a közlekedési vállalat kommunikációs csapata találta ki, mondta el szerkesztőségünknek a BKV Zrt. szóvivője. Kiricsi Karola hozzátette, a speciális ellenőrcsapat két órán keresztül kéri majd el a jegyeket és bérleteket a Deák téri metróállomás bejáratánál.

"Nagyon boldogan bújok bele ismét Bulcsú bőrébe" - mondta el a Független Hírügynökségnek Csányi Sándor. " Amikor felhívtak, első szóra elvállaltam az április tréfát, ugyanis nagyon szerettem ezt a filmet, és ezt a színész csapatot" -tette hozzá a színművész. Csányi Sándor kérdésünkre elmondta, tudomása szerint a Kontroll ellenőrei közül mindannyian ráérnek április 1-én, így azok a nézők és rajongók, akik szerették Antal Nimród filmjét, akkor is nézzenek el a Deák térre, ha eszük ágában sincs utazni. Csányi Sándor még hozzátette, reméli, hogy a film régi jelmezeit megtalálják, mert úgy lenne az igazi megidézni a négy évvel ezelőtti forgatás hangulatát.

A BKV Zrt. szóvivője tájékoztatásul elmondta, a színművészek dedikált kártyákat fognak jutalmul osztogatni mindazoknak, akik érvényes bérlettel vagy jeggyel utaznak.
A Független Hírügynökség és Csányi Sándor is úgy tudja, a büntetés ezen a napon is a valódi BKV ellenőrök dolga lesz.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását