Az idei szabadságunknak csak a negyedét pihenhetjük le jövőre
Megyszavazta a parlament hétfő este a munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot. Az előterjesztést 192 igen, 143 nem szavazattal és egy tartozkodás mellett fogadták le a képviselők.
2007. március 26. hétfő 19:32 - Hírextra
A módosítás pontosítja azt is, hogy milyen esetekben lehet a szabadnapokat a következő évre átvinni, illetve szigorítja a munkaerő-kölcsönzés szabályait.Ha a munkavállaló szabadságának egynegyedét nem veszi ki az adott évben, azt a következő év március 31-ig ki kell adnia a munkáltatónak, kollektív szerződés esetében pedig június 30-ig. Az idei évre átmeneti szabályozás lesz érvényes, az új törvény március végi határidejét már nem lehet most alkalmazni ugyanis, így 2007-ben szeptember vége a határidő. A szabad napokat továbbra sem lehet pénzben megváltani, mivel a pihenéshez való jog alkotmányos alapjog. Az Alkotmánybíróság múlt év végén semmisítette meg azt a rendelkezést, amely a munkáltatóknak lehetőséget adott arra, hogy alkalmazottak éves szabadságának kiadását kivételes gazdasági érdekre hivatkozva a következő év júliusáig vagy kollektív szerződés esetén akár az év végéig elhúzza.
Kivételes esetekben, így például egy elhúzódó árvíz vagy járvány esetén továbbra is lehetővé teszi majd a törvény, hogy a teljes szabadságot átvigyék a következő évre, ha a dolgozó munkája elengedhetetlen. Rendkívüli gazdasági érdekre hivatkozva is át lehet tenni a szabadság egy részét a következő évre. Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca államtitkára még az általános vitában példaként azt említette azt, ha mondjuk egy állandó üzleti patnertől rövid határidejű megrendelés érkezik.
A munkaügyi törvények módosítása kitér arra is, hogy a jövőben a szociális juttatásokat a kölcsönzött dolgozó a kölcsönbe vevőtől, azaz attól kapná meg, akinél dolgozik, és alkalmi munkavállalói könyvvel nem lehetne kölcsön munkaerőt foglalkoztatni.
A módosítások között szerepel az is, hogy a munkaügyi ellenőrzések alkalmával a fővállalkozót is meg lehet majd büntetni feketemunkások foglalkoztatásáért akkor, ha a munkaadót nem lehet megtalálni.
Forrás: Független Hírügynökség