2025. december 26. - Karácsony, István

Földrengés és szökőár Japánban

Egy ember meghalt, negyvenen megsérültek, miután a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés rázta meg Japán Honshu szigetét vasárnap - közölték helyi szeizmológusok. A földmozgás után szökőár-riadót is elrendeltek.
2007. március 25. vasárnap 10:23 - Hírextra
A rengés magyar idő szerint hajnali két óra körül történt: a földmozgás epicentruma 300 kilométerre észak-nyugatra volt Tokiótól. Nem hivatalos források szerint a természeti katasztrófában egy asszony vesztette életét, a sérülteket pedig a Wadzsima városában lévő kórházba vitték. A földrengés miatt több épület összedőlt, a telefonösszeköttetés több városban megszakadt.

A hatóságok szökőárriadót rendeltek el, de másfél óra elteltével lefújták. Több lakóház összedőlt, több súlyosan megrongálódott. Több száz lakóépületben átmenetileg szünetelt az áramszolgáltatás. A Kiodó hírügynökség jelentése szerint a térségben, az Isikavával északról, illetve délről határos Niigata és Fukui prefektúrákban működő atomerőművek rendben üzemelnek.

A körzetben leállították a vonatközlekedést, és egyelőre nem szállhattak föl az oda tartó belföldi légi járatok sem.

Japánban a kimutatások szerint a világ legsúlyosabb földrengéseinek 20 százaléka történik.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását