Marasztalnák az amerikaiakat Irakban
Irak szunnita alelnöke szerint az amerikai csapatok gyors kivonása nem szolgálja sem Irak, sem a Nyugat érdekeit. Tárik al-Hasimi Tokióban kijelentette, hogy az Irakban állomásozó amerikai vezetésű csapatokat nem kellene kivonni mindaddig, amíg az iraki f
2007. március 24. szombat 11:27 - Hírextra
A politikus, aki négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Japánban, emlékeztetett arra, hogy az amerikai Demokrata Párt számos tagja gyors csapatkivonásra ösztökéli a Fehér Házat. "Ez nem szolgálja sem Irak, sem a Nyugat érdekeit" - mondta.
Hasimi előzőleg a Mainicsi Simbun című japán napilapnak adott, az újság szombati számában megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy az iraki fegyveres erők legkésőbb másfél év múlva befejezik a reformokat és a kiképzést, és készen fognak állni a katonai és biztonsági feladatok átvételére. Ezt követően nem lesz szükség külföldi csapatokra, tehát az amerikai vezetésű erők legkésőbb másfél év múlva elhagyhatják Irakot - mondta az alelnök.
A washingtoni képviselőház éppen pénteken szavazta meg az iraki csapatkivonás menetrendjét az afganisztáni és iraki hadi költségvetési törvény keretében. A törvényjavaslat szövege szerint az Egyesült Államoknak legkésőbb 2008 szeptemberéig ki kell vonnia csapatait az arab országból. Ez az első kötelező érvényű kongresszusi állásfoglalás az ötödik éve tartó, több mint 3200 amerikai katona halálát okozó háború lezárására. A törvénytervezet azonban valószínűleg nem jut át változatlanul a szenátuson, és George Bush elnök is jelezte, megvétóz minden olyan javaslatot, amely csapatkivonási menetrendet írna elő.
Forrás: MTI