2025. december 26. - Karácsony, István

Janika ralisorozatot váltott

A hétszeres abszolút ralibajnok ifj. Tóth János az idén egy új nemzetközi sorozatban, az Intercontinental Rally Challenge-ben (IRC) rajtol egy Peugeot 207 S2000-es volánja mögött.
2007. március 23. péntek 12:40 - Hírextra
A tervek szerint az ifj. Tóth, Bahor Bea kettős a viadal kilenc futama közül három versenyen - a belga, a cseh és az olasz viadalon - vesz részt, ezen kívül rajthoz áll a Miskolc-ralin és a csapat lehetőségeihez mérten valószínűleg az év vége felé egy további hazai összecsapáson is indul. "Mindig is az volt a vágyam, hogy külföldön versenyezzek, de erre eddig nem nagyon adódott lehetőség" - mondta az MTI-nek a klasszis pilóta.

- "A támogatók korábban többnyire azt kérték, hogy itthon képviseljük őket, így hamar el is vetettük a nemzetközi szereplés lehetőségét. Most viszont itt az alkalom, és nagyon örülök neki, hatalmas kihívást jelent számomra."

A magyar duónak nem lesz könnyű dolga a sorozatban, elég csak azt megemlíteni, hogy a Peugeot 207 S2000-es alapjaiban más, mint a World Rally Carok, amelyeket az utóbbi években a hétszeres magyar bajnok pilóta vezetett. Ifj. Tóth egyelőre nem próbálta ki a versenygépet, az első tesztre valószínűleg a miskolci ob-futam előtt, áprilisban kerül sor.

"Kíváncsi vagyok arra is, hol helyezkedik majd el a Peugeot 207 S2000 a magyar mezőnyben" - mondta ifj. Tóth. "Persze, ezeknek az autóknak elsősorban ott van esélyük a sikerre, ahol hasonló kaliberű gépek versenyeznek. Ilyenek az IRC-futamok. Az autó ezeken a viadalokon a győzelemre is esélyes, meglátjuk, mi mire leszünk képesek vele."

A belgiumi versenyt június 22-23-án rendezik, a csehországi viadalra augusztus 24. és 26. között, a San Remo-ralira pedig szeptember 28-30-án kerül sor. A Peugeot 207 S2000 az autógyár rali-hagyományait viszi tovább, úgy mint a legendás 205 T16, a 306 Maxi, a 206 WRC és a 307 WRC utóda. Fejlesztésében több neves versenyző - Bryan Bouffier,
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását