Idén először az ELTE is tart állásbörzét
Idén először az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is rendez állásbörzét nyolc kara végzős hallgatói számára. A rendezvény jövő szerdán és csütörtökön lesz az egyetem Lágymányosi Kampuszán és nemcsak céges bemutatkozások, de karriertanácsadás is lesz.
2007. március 23. péntek 12:15 - Hírextra
Az ELTE Karrierközpont 2006 januárjában alakult azzal a céllal, hogy a friss diplomásokat támogassa a munkaerőpiacra való belépésben különböző képzések, konferenciák, illetve készség- és kompetenciafejlesztő programok segítségével. A központ ezen felül szakmai gyakorlati helyeket is keres az egyetem hallgatói számára annak érdekében, hogy a diákok már egyetemi éveik alatt elhelyezkedési lehetőségekhez jussanak. Ennek folytatása az idei állásbörze - mondta Balás Márk, sajtóreferens.
A március 28-29-i rendezvényen óránként váltják majd egymást a céges előadások, rövidfilmek, de nyereményjáték is lesz. A diákok közvetlenül a munkaadóktól tudhatják meg, mire érdmes odafigyelni egy állásinterjú vagy szakmai gyakorlat alatt, a helyszínen kapható Állásbörze Kalauzban pedig hasznos tippeket találhatnak a munkakereséshez. A börzén emellett pályaválasztást elősegítő kérdőíveket és íráselemző tesztet lehet kitölteni.
A szervezők Kiss Péter munkaügyi minisztert kérték föl fővédnöknek; bővebb információhoz a http://karrier.elte.hu/allasborze internetes oldalon lehet jutni.
Forrás: Független Hírügynökség