2025. december 25. - Karácsony, Eugénia

Titok volt Budaházy elfogása

A rendőrségnek nem volt szándékában nyilvánosságra hozni március 15-én azt, hogy elfogták és a Nemzeti Nyomozóiroda épületébe szállították Budaházy Györgyöt - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány.
2007. március 19. hétfő 08:45 - Hírextra
"Eszünk ágában sem volt nyilvánosságra hozni. Kifejezetten azt szerettem volna - mert a várható hatást mi is meg tudtuk ítélni -, hogy ne kerüljön (ez az információ) nyilvánosságra. Nem is rendőrségtől került ki. Adott esetben az ügyvédtől, illetőleg attól a társától, akit a rendőrök azonnal elengedtek, mert úgy ítélték meg, hogy Budaházyval összefüggésben vele nincs tennivalójuk" - fogalmazott Bene László.
Az ORFK vezetője arra a kérdésre válaszolt, hogy miért hozták nyilvánosságra e személy letartóztatását, és azt, hogy a rendőrség mely épületében tartják fogva. Hozzátette: azért a Nemzeti Nyomozóiroda épületébe állították elő, mert e szerv folytatja a nyomozást Budaházy ellen.

Bene László közölte: "március 15-én a történet azzal kezdődött, hogy a járőr három férfira figyelt fel, mert parókát viseltek. Az igazoltatáskor derült ki, hogy a három férfi egyike Budaházy György".

Az előzményekkel kapcsolatban a rendőrfőkapitány azt mondta, hogy annak idején a Kossuth téren az volt a szándékuk - amikor ősszel Budaházy beszédet mondott a téren felállított színpadon -, hogy akkor fogják el a körözött férfit, amikor lejön a színpadról, és eltávolodik a tömegtől. "Ügyesebb volt nálunk, nem sikerült elfogni" - mondta az ORFK vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását