Folytatják a tárgyalásokat az atomprogramról
Folytatódtak hétfőn Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos hathatalmi tárgyalások. A tárgyalásokon részt vevő hat ország - a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország - küldöttségei helyi idő szerint hétfő délelőtt találkozt
2007. március 19. hétfő 08:27 - Hírextra
Előzőleg hétfőn az Egyesült Államok bejelentette: megállapodott Észak-Koreával arról, hogy Phenjan felveheti a makaói Banco Delta Asia (BDA) bankban befagyasztott mintegy 25 millió dolláros kinnlevőségét. Ez volt az egyik feltétel, amit a kommunista rendszer megszabott ahhoz, hogy megkezdje a nukleáris leszerelést.
A felek a tervek szerint megvitatják az előző tárgyalássorozaton, február 13-án megkötött megállapodás megvalósítását, továbbá a jövőben meghozandó intézkedéseket - közölte a kínai küldöttség vezetője.
A februári egyezségben - amely a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, a vendéglátó Kína és Japán közötti tárgyaláson született - Észak-Korea vállalta, hogy 60 napon belül bezárja jongbjoni reaktorát és ismét beengedi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit. Ennek fejében Phenjan fűtőolajat kap, és az Egyesült Államok megkezdi kapcsolatainak rendezését Észak-Koreával.
Forrás: MTI