Nívódíjas szakképzést akar a tárca
Nívódíjat nyerhetnek el a szakképző intézmények a munkaerőpiaci igények figyelembe vételéért, az erről szóló miniszteri rendelet a Munkaügyi Közlöny idei második számában jelent meg.
2007. március 10. szombat 10:03 - Hírextra
A pályázóknak a díj elnyeréséhez az adott térségben keresett szakképesítések alapján kell indítani a képzéseket, rendelkezniük kell pályakövetési módszerrel. Az aktuális pályázati kiírások adják majd meg, hogy a díj elnyeréséhez a tanulmányaikat elkezdők legalább hány százalékának kell sikeres szakmai vizsgát letenni, illetve hány százalékuknak kell a szakképzés szerinti munkakörben elhelyezkedni, s bizonyos időt követően is ott dolgozni. Évente régiónként 5 intézmény nyerheti el a díjat, s ezt követően használhatja a nívódíjas szakképzés címet.
A díjra pályázhatnak szakiskolák, szakközépiskolák, illetve felsőfokú szakképzést folytató intézmények. A díjjal nemcsak a cím használata, hanem anyagi juttatás is jár. A díjjal együtt járó anyagi juttatásnak legalább el kell érnie tanulónként az iskolai szakképzés, szakmai gyakorlati képzés fajlagos összegének 10 százalékát.
Az összeg kiszámításakor a teljes tanulói létszám vehető figyelembe, felsőfokú szakképzésnél az adott képzés létszáma. Az anyagi juttatás a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének a régiókra jutó decentralizált részének legfeljebb 5 százalékából finanszírozható.
Az anyagi juttatás felhasználható a pedagógusok, dolgozók jutalmazására, továbbképzésére, rendezvények, tanulmányutak szervezésére, különféle szakmai fejlesztésekre, könyvtárfejlesztésre. Beruházásra csak jóváhagyott terv alapján használható fel.
Forrás: MTI