Nem adnák a Szabómesternek
A csepeli Fidesz- KDNP kezdeményezi, hogy a kerületi önkormányzat vegye át saját fenntartásba a megszűntetésre ítélt Mérei Ferenc Szakiskolát - közölte Németh Szilárd kerületi frakcióvezető.
2007. március 2. péntek 15:19 - Hírextra
A döntéssel kapcsolatos önálló képviselői indítványt a következő szakbizottsági és képviselő-testületi üléseken terjeszti elő - írta a Tóth Mihály csepeli polgármesterhez és Zanati Béla oktatási bizottsági elnökhöz intézett nyílt levelében. A csepeli városatya kezdeményezését azzal indokolja, hogy az intézmény hátrányos helyzetű és enyhén értelmi fogyatékos fiataloknak ad lehetőséget szakmaszerzésre.
Az iskolában a mentálisan sérült, autisztikus gyermekek aránya több mint 70 százalékos, a cigány tanulóké 27 százalékos, az állami gondozottaké 5,2 százalékos.
"A főváros vezetői és hivatalnokai az iskola bezárását semmilyen hatástanulmánnyal, vagy szakmai, pedagógiai megfontolással, illetve statisztikai mutatókkal nem tudták alátámasztani" - írta a nyílt levélben az ellenzéki képviselő. A fővárosi közgyűlés csütörtökön maratoni vita után döntött 19 szakképző intézmény jogutóddal történő megszüntetéséről.
A Mérei Ferenc Szakiskola jogutódja, a VIII.kerületi Szabómester Szakképző Iskola lenne.
Forrás: MTI