2025. december 22. - Zéno

Germán vezérek bujtak elő a múltból

Német régészek egy germán törzs vezéreinek sírjait találták meg a németországi Szász-Anhalt tartományban. Az archeológusok szerint az 1500 éves temető a népvándorlás korában keletkezett, és a leletek azt bizonyítják, hogy az egykori törzsi vezetők hittek
2007. február 27. kedd 14:40 - Hírextra

A Die Welt című német napilap internetes változatában közölt beszámoló szerint a Halle városa mellett végzett ásatásokban 14 sírt találtak, egy germán törzs komplett vezetői rétegének sírjait. A szakemberek DNS-tesztek segítségével szeretnék megállapítani a rokoni kapcsolatokat, és ebből is következtetéseket vonnak le az akkori társadalmi viszonyokról.

A germánok ezen a területen időszámításunk után 475 és 490 között valószínűleg a hunokkal harcoltak, és végül ott telepedtek le. Az egyik húsz év körüli nő sírjában három tömör aranydarabot találtak, rajtuk a germán mitológiából vett ábrázolásokkal. Az aranydarabokat egy bőrszalagon a csípőre kötve, ékszerként hordták. Számos holttest kelet-nyugati irányban volt eltemetve, fejjel napkelet felé. A sírokban 30 kardgyöngyöt találtak: az üvegből készült gyöngyök a germánok hite szerint földöntúli erőt kölcsönöztek a harcosoknak.

Susanne Friederich, a projekt vezetője szerint a felkelő nap irányába temetett testek és a sírokban talált számos adomány arra utal, hogy a germánok hittek a túlvilági életben. A feltárás különlegessége, hogy négy sírt egészben, mintegy tömbként emeltek ki a földből. Ezeket restaurálják és konzerválják, majd Halle városában kiállítják. A hunok i. sz. 375 körüli megjelenése váltotta ki az európai germán népvándorlást, amely a római birodalom bukásához és az első európai birodalmak megalapításához vezetett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását