2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kudarc a járványkezelés, siker a vakcina

A nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdeti szakaszának kezelése a brit közegészségügy egyetemes történetének legnagyobb kudarcai közé tartozik, a brit oltási kampány viszont világviszonylatban is példátlan siker - áll a londoni alsóház két szakbizottságának kedden ismertetett közös jelentésében.
2021. október 12. kedd 07:27 - HírExtra

Az egészségügyi, valamint a tudományos és technológiai bizottság 147 oldalas tanulmánya szerint a brit kormány kezdeti hozzáállása fokozatos, lépésenkénti járványellenes intézkedések bevezetése volt, és emiatt egészen tavaly márciusi 23-ig kellett várni az első általános zárlat elrendelésére.
    
A jelentés kiemeli: a zárlatról szóló döntés két hónappal azután született, hogy a brit kormány készenléti helyzetekben összehívott tudományos tanácsadó testülete (SAGE) először tárgyalt a koronavírus-járvány megfékezését célzó válaszlépésekről.
    
Ez a lassú, a fokozatosság elvét követő hozzáállás nem volt akaratlan, nem bürokratikus akadályok vagy a kormányon belüli nézeteltérések következménye volt, hanem szándékos szakpolitikai döntés, amelyet a kormány tudományos tanácsadói javasoltak.
    
Most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez helytelen döntés volt és több halálesethez vezetett, mint amennyi hangsúlyosabb kezdeti intézkedések esetén bekövetkezett volna - fogalmaz a parlamenti jelentés.
    
A két alsóházi szakbizottság közös tanulmánya idézi Neil Fergusont, a SAGE volt tagját, a neves londoni Imperial College egyetem járványtanprofesszorát, aki az egészségügyi bizottság meghallgatásán kijelentette: ha a tavaly márciusi országos zárlatot csak egy héttel korábban bevezetik, a járvány okozta halálesetek számát legalább a felével csökkenteni lehetett volna.
    
A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőződés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - az Egyesült Királyságban eddig csaknem 138 ezren haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 szövődményeiben.
    
A két parlamenti bizottság keddi jelentése szerint mindezt egybevetve az Egyesült Királyság történetének legnagyobb közegészségügyi kudarcai közé sorolhatók a járvány kezdeti heteiben hozott - elsősorban a zárlatok és az emberek közötti távolságtartás elrendeléséről szóló - döntések, valamint az e döntéseket megalapozó szaktanácsok.
    
A tanulmány hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a nagy-britanniai oltási kampány a brit tudomány és közigazgatás egyetemes történetének leghatékonyabb kezdeményezései közé tartozik, és ebben a brit kormány sokkal jobban teljesített, mint számos más ország. A brit kormány ugyanis sok más kormánytól eltérően helyesen ismerte fel, hogy hosszú távon a koronavírus elleni oltás jelenti a kiutat a járványból, és London e felismerés alapján előrelátó módon támogatta számos vakcina kifejlesztését, köztük az Oxfordi Egyetem és az  AstraZeneca gyógyszergyár közös oltóanyagáét.
    
Ennek eredménye, hogy idén szeptemberre a felnőtt brit lakosság több mint 80 százaléka mindkét oltási dózist megkapta, és az ország életvitele nagyon jelentős részben visszatérhetett a normális kerékvágásba - áll a londoni alsóház két szakbizottságának keddi jelentésében.
    
A tanulmányban közölt becslés szerint a rendkívüli sikeres brit oltási kampány egyedül Angliában 122 ezer ember életét mentette meg, és több tízmillió koronavírus-fertőződésnek vette elejét.
    
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) legutóbbi becslése 24 millióra tette az oltások által megakadályozott fertőződések számát, és 143 600-ra az olyan súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedésekét, amelyek az oltások eredményeként nem alakultak ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását