2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az ellenzéki pártelnökök megállapodtak az előválasztás kulcskérdéseiben

Kedden ismét ülésezett a hat ellenzéki párt elnöke és társelnöke. Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatos egyeztetéseket folytattak a pártok az előválasztás kulcskérdéseiről, most pedig a kirakós utolsó darabja is a helyére került. Az elnökök ugyanis úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az előválasztáson mind a személyes, mind az online regisztrációt és szavazást.
2021. május 12. szerda 10:16 - HírExtra

A közlemény szövege

Így, hogy az utolsó nagy kérdésre is megszületett a válasz, még biztosabban állunk ki az előválasztás intézménye és a kormányváltás ügye mellett. Bár a Fidesz a választási rendszer folyamatos átalakításával gyakorlatilag minden erejével a demokratikus versenyt ássa alá, a kormányváltásra szövetkezett hat párt ezt visszahozza a választók életébe az idén ősszel tartandó előválasztáson. Tudjuk, hogy a kormány nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de megfogadtuk: mindent megteszünk azért, hogy az előválasztást sikeresen megtartsuk, és az ellenzéki választók elmondhassák a véleményüket – hiszen az előválasztás a demokrácia ünnepe is.

Az előválasztás legfontosabb részletei:
 

- A 2021. évi előválasztás első fordulójára 2021. szeptember 18-26. között, második fordulójára október 4-10. között kerül sor.

- A miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz a választás, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.

- Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást (ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan 20.000 ajánlást, egyéni jelöltek esetében 400 helyi ajánlást jelent).

- Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.

- Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy Parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül (illetve a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot).

- Lehetőség lesz mind online, mind személyesen a választóknak előregisztrálni és szavazni az előválasztáson.
 

DK

Jobbik

LMP

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását