2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

LMP: A kormány be kell ismerje: hibázott

Az LMP szerint a kormánynak be kell ismernie és ki kell javítania a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákat - mondta a párt társelnöke pénteken, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
2021. március 26. péntek 11:02 - HírExtra

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában is az ellenzékre és Brüsszelre hárította a felelősséget, miközben egyértelmű, hogy Magyarországon ő az első számú felelős.
    
A kormány nem végezte el a dolgát, nem tanult a második hullám kudarcából, ezért a harmadik is felkészületlenül érte - jelentette ki.
    
A kormányfő "irányításával üldöztek el több ezer orvost, nővért, egészségügyi dolgozót a tomboló járvány ellenére, pedig tudta, hogy baj lesz" - mondta az ellenzéki politikus.
    
Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, a "kormány nem hallja meg azon százezrek szavát, akik munka és jövedelem nélkül maradtak: nem emelik meg az álláskeresési járulék idejét és összegét, nem adnak százszázalékos táppénzt azoknak, akik saját betegségük vagy gyerekük miatt kényszerülnek a munka helyett otthon maradni".
    
Az LMP társelnöke szerint a lakosság akkor állhatna optimistán a jelenlegi helyzethez, ha érezné, hogy a kormány mellettük áll.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását