2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A cseheknél egyre inkább enyhül a járvány

Bár továbbra is súlyos, de javuló tendenciát mutat a koronavírusjárvány-helyzet Csehországban.
2020. november 19. csütörtök 11:08 - HírExtra

 Az egészségügyi minisztérium százpontos kockázati táblázatán, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, szerdán a korábbi 70 pontról 62 pontra csökkentek a kockázati tényezők - közölte az egészségügyi minisztérium szerdán honlapján.     

Ez azt jelenti, hogy a csehországi járványhelyzet, bár továbbra is a súlyosnak minősített negyedik sávban van, már közvetlenül a harmadik sáv határán áll, és remény van az óvintézkedések újabb lazítására.  
    
Az érvényes óvintézkedéseket akkor módosítják, ha a kockázati tényező egy hétig alacsonyabb, illetve magasabb sávban mozog. A járvány terjedési mutatója 0,6, amely szintén lassulást jelez.
    
Bár a járványhelyzet több mint egy hete naponta javul, az érvényes óvintézkedések lazítása terén a cseh politikusok nagyon óvatosak. A hatályos óvintézkedések többsége továbbra is a legmagasabb, ötödik sávnak felel meg. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint további lazításokra hétfőtől lehet számítani.
    
Szerdán a koronavírus-tesztek 5515 új igazolt fertőzést mutattak ki, amely 3405-tel kevesebb, mint egy hete volt. Jelenleg 101 ezer az aktív fertőzöttek száma Csehországban. A járvány márciusi kezdete óta 6740 személyt halt meg a koronavírus szövődményeiben, szerdán az előzetes adatok szerint 66-an hunytak el. Ez a szám azonban a későbbi pontosítások után rendszerint nő.
    
A kórházban kezelt covidos betegek száma szerdán több mint 500-zal 6322-re csökkent, amely október közepe óta a legalacsonyabb szám. A súlyos állapotban lévő betegek száma pedig október közepe óta első ízben esett vissza ezer alá.
    
A vezető cseh politikusok - köztük Andrej Babis miniszterelnök - azonban óvatosságra intenek, és nem szeretnék elsietni az enyhítéseket. Roman Prymula volt egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a "járványhelyzet ugyan javult, de még minden nagyon törékeny".
    
Csehországban november 20-áig szükségállapot van érvényben. A parlamenti alsóház csütörtökön vitatja meg a kormány kérését, hogy 30 nappal hosszabbítsák meg a szükségállapotot. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását