2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kik a kormány járványügyi szakemberei?

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője azért írt levelet, hogy megtudja, kik azok a járványügyi és egészségügyi szakemberek, akik ott vannak a törzs ülésén és kikérik a véleményüket.
2020. október 12. hétfő 15:07 - HírExtra

A szakemberek közül, akiket a közvélemény tavasszal úgy ismert meg, mint a kormánynak is tanácsot adó járványügyi és egészségügyi szakértők, ma többen a tesztelési kapacitás növelését sürgetik, a zárt térben történő maszkhasználat fontosságára hívják fel a figyelmet, illetve az idősekre vonatkozó vásárlási idősáv visszavezetetést is felvetik. Volt olyan szakértő is, aki úgy fogalmazott, a kötelező iskolai hőmérőzés szakmailag és járványügyileg is irreleváns döntés.

Cseh Katalin szerint azonban a járvány második hullámának idején a szakemberek javaslatai és az Operatív Törzs, valamint a kormány meghozott intézkedései jelentősen eltérnek egymástól. Sőt, előfordult az is, hogy egy járványügyi szakértő megszólalása után egy államtitkár mindössze annyit mondott, „az első hullám idején is előfordultak ilyen riogatások.”

Az elmúlt napokban közölt hivatalos koronavírus-adatokból azt látjuk, hogy több esetben is ezer fölötti a regisztrált új esetek száma, miközben szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tesztelési kapacitás elérte a felső korlátot.

Mindezek után az alábbi kérdésekkel fordult az EP-képviselő az Operatív Törzshöz:
 

  1. Kik azok a virológusok, járványügyi és egészségügyi szakemberek, orvosok és szakértők, akik jelen vannak az Operatív Törzs ülésén, akár állandó jelleggel, akár a belügyminiszter felkérése után meghívással?
     
  2. Megfogadja-e ezeknek a szakértőknek a javaslatait a kormány?
     
  3. Ténylegesen elérte-e a felső határát a tesztelési kapacitás? Illetve terveznek-e ezen bővíteni?
     

A kormány számára is egyértelműnek kell lennie, hogy a koronavírus-járvány okozta egészségügyi kihívások ellen csak úgy lehet sikeresen küzdeni, ha a döntéshozók kikérik, meghallgatják és megfogadják az egészségügyi szakértők, virológusok és járványügyi szakemberek tanácsait - írja Cseh Katalin.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását