2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kína erőt demonstrál Tajvannál

Kína hadgyakorlatot tart a Tajvani-szoros közelében - jelentette be Zsen Kuo-csiang, a kínai védelmi minisztérium szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
2020. szeptember 18. péntek 11:39 - HírExtra

Zsen a pénteken megkezdett gyakorlatot a jelenlegi helyzet által indokolt, szükséges válaszlépésnek nevezte a nemzeti szuverenitás és Kína területi egységének védelmére.
    
A tajvani védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy több kínai harci repülőgép átrepült a Tajvani-szoros középvonalán, és berepült a szigetország délnyugati légvédelmi azonosítási zónájába (ADIZ). A tárca közleménye szerint két kínai bombázó és 16 vadászgép repült át a szoros közepén, sokkal több mint a korábbi, hasonló incidensekkor. Tajvan vadászgépeket küldött a helyszínre, hogy figyeljék a kínai gépek manővereit, és ráirányította a térségre a légvédelmi radarait. A Tajvani-szorost kettéválasztó középvonal nem tengeri határ, de olyan mezsgye, amelytől általában távol tartják magukat a kínai és tajvani repülőgépek egyaránt.
    
A kínai hadgyakorlat egybeesik azzal, hogy csaknem egy hónap leforgása alatt már a második magas rangú amerikai tisztségviselő látogat a Kína által magáénak tartott, ám saját kormányzattal rendelkező szigetre. Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős amerikai külügyi államtitkár csütörtökön érkezett Tajvanra, ahol szombaton Li Teng-huj korábbi tajvani elnök temetésén fog részt venni. A tervek szerint az amerikai diplomata pénteken találkozik Caj Jing-ven tajvani elnökkel.
    
"Az Egyesült Államok és a (tajvani) Demokratikus Haladás Pártja az utóbbi időben még jobban összejátszik egymás között, gyakran idézve elő zavart" - fogalmazott a szóvivő, és arra figyelmeztetett, hogy "aki a tűzzel játszik, az meg fogja égetni magát".
    
Peking tiltakozását fejezte ki, és hivatalos panaszt tett Washingtonnál a látogatás miatt. Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: azzal, hogy az Egyesült Államok ragaszkodott Krach utazásához, a Tajvan függetlenségét pártolókat erősíti meg "arroganciájukban és arcátlanságukban".
    
Az egyre feszültebb amerikai-kínai kapcsolatok közepette a múlt hónapban Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter is Tajvanra látogatott. Azar személyében ezzel 1979 óta a legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő utazott a szigetre. Az amerikai kormányzat 41 évvel ezelőtt azért szakította meg hivatalos diplomáciai kapcsolatait a tajvani vezetéssel, hogy ne akadályozza a kétoldalú amerikai-kínai kapcsolatokat.
    
Peking és Tajpej viszonya több éves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását