2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kevés a kormányzati segítség

Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a bevásárlóutcák kereskedői, derült ki a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) aktuális felméréséből.
2020. április 29. szerda 09:57 - HírExtra

A kereskedők összefogásával és érdekképviseletével foglalkozó menedzsmentcég azt tapasztalja, hogy míg Bécsben túlélnek, Budapesten továbbra is csődközeli helyzetben vannak a bevásárlóutcák, a legtöbb vállalkozás nem tudja igénybe venni az ígért támogatásokat. A BUM az osztrák mintát vizsgálva próbál segíteni a kereskedőknek, szerintük az újranyitás helyett továbbra is a túléléshez kell a legtöbb erőforrást biztosítani.

Szinte semmilyen támogatást nem tudtak eddig igénybe venni a bevásárlóutcák kereskedői, a legtöbben, mint pozitív tapasztalat kizárólag a bérletidíjak elengedéséről vagy halasztásáról számoltak be. A járulékok elengedése átmenetileg néhány vállalkozónak nyújtott segítséget, de a teljes bevételkiesések miatt így sem tudták megtartani az alkalmazottaikat. Van olyan vendéglátóegység, amely a 95 munkavállalóból 15-öt tudott megtartani, a dolgozók nagy része a fizetetlen szabadságok helyett a munkanélküli segélyt választotta.    

„Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbben a túléléssel és nem az újranyitással foglalkoznak. A kereskedők sorsa főleg azon múlik, hogy ki milyen vendégkörre épített a járvány előtti időszakban. Akik zömében turistákból éltek, azok pozitív becsléseik szerint is a tavalyi éves bevételük 30 százalékára számítanak 2020-ban. Sokan úgy vélik, hogy a korlátozások feloldása után sem lesz értelme kinyitni, mivel a turistákból és a helyiekből sem tudnak majd elegendő bevételt termelni a működéshez” – mondta el Antal Attila, a BUM igazgatója.

Mivel a bevásárló- és tematikus utcák mintája Bécsből származik, az utcák megmentéséhez is az osztrák intézkedéseket veszi alapul a vállalkozások érdekképviselete, akik a támogatáshoz és az újranyitáshoz is felhasználják a kinti gyakorlatot. A bécsi és hazai tematikus utcákat érintő támogatások összehasonlításának teljes változata a Bevásárlóutca menedzsment oldalán érhető el. 

„Összességében Bécsben is óriási a munkanélküliség, dacára annak, hogy ott többféle támogatáshoz juthatnak a kereskedők. A bezárt egységek nem tudnak bevételt termelni, így hiába minimalizálják a keletkező költségeket, azt sem tudják fizetni a vállalkozások. Ugyanezt erősítették meg a budapesti tematikus utcák kereskedői is. Van azonban pozitív példa: a Bartók Béla Boulevard-t összefogó Kult11 egyesület a járványhelyzetet a vállalkozások és az utca online bemutatására használja. Ahol korábban kialakult már a kereskedők közötti együttműködés, értelemszerűen több lehetőségük lesz a vállalkozásoknak a járvány végén ” – tette hozzá Antal Attila.

Forrás: positive.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását