2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Fővárosi Törvényszék: az MSZP képviselői a köz érdekében jártak el az MTVA székházában

A Fidesz és lakájmédiája nem terjesztheti tovább a hazug rágalmait az MSZP és a többi ellenzéki párt azon országgyűlési képviselőiről, akik 2018 decemberében az MTVA épületében tárgyalni akartak az állami média vezetőivel - írja az MSZP. A bíróság ugyanis kimondta, hogy a képviselők jogszerűen tartózkodtak az épületben, mivel a köz érdekében végezték a munkájukat.
2020. február 13. csütörtök 16:46 - HírExtra

Az ítélet egyértelmű, az óbudai jegyző nem intézkedhetett volna a képviselőkkel szemben, mert a tevékenységükkel nem akadályozták az állami média működését.

Az ítélet után azonban még nincs vége a történetnek, az MSZP továbbra is azért küzd, hogy az MTVA székházában elkövetett valamennyi törvénysértésért felelősségre legyenek vonva az elkövetők. Azok is, akik erőszakot alkalmaztak az országgyűlési képviselőkkel szemben, azok is, akik erre parancsot adtak és azok is, akik megpróbálják eltussolni a felelősségre vonást.

Az MSZP elvárja, hogy az elbukott lejárató hadjárat felelősei mondjanak le, és kérjenek bocsánatot a megrágalmazott képviselőktől. 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását