2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lopott az író - lefülelték

A szlovén bíróság egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Boris Kobal szlovén írót és színészt, mert lefordított egy olasz komédiát szlovénra, és azt sajátjaként adta el a színháznak - írta a helyi sajtó pénteken. Az ügy Szlovénia egyik legnagyobb kulturális botránya volt tavaly.
2020. január 10. péntek 12:53 - HírExtra


 

    A színház büntetőjogi eljárást indított Kobal ellen, miután kiderült, hogy az író Profik című komédiája másolat, az intézmény továbbá visszakövetelte a színdarab után kifizetett 13 ezer eurót is, amelyet Kobal egy eredeti, új darab megírására hirdetett pályázaton nyert el.
    Az esetet egy névtelen bejelentés alapján vizsgálták ki tavaly, és mint kiderült, a mű Aldo Nicolaj 20. századi olasz drámaíró La Prova Generale című komédiájának szó szerinti fordítása volt, lerövidítve. A bejelentést követően a celjei színház néhány előadás után levette műsoráról a darabot.

    Kobal nyílt levélben kért elnézést a közvéleménytől. Mint mondta, egy lefordított szöveget sajátként tüntetett fel, ami nem volt helyes. Nem volt helyes szerinte az sem, hogy a botrány után sokáig hallgatott, és nem magyarázta meg, mi történt, valamint nem vállalta a felelősséget.

    Tettét betegségével magyarázta az író. Szavai szerint bár a színház sok téren elégedettséget nyújtott számára, munkája miatt nem volt magánélete, ezért elkeseredetté, magányossá vált és súlyos depresszióba esett. Kért ugyan segítséget, de az utóbbi néhány évben rosszabbodott az állapota - hangoztatta.

    Az eset után Kobal kénytelen volt lemondani a ljubljanai Sentjakobsko színház művészeti igazgatói posztjáról is.

    A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Kobal egészségügyi állapotát, valamint hogy megbánta tettét és elnézést kért miatta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását