2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Meghosszabbítanák a fogaskerekűt

Közösen kezdeményezi a tervek szerint a főpolgármester és a XII. kerületi polgármester a kormánynál, hogy a fővárosi közfejlesztési tanács tűzze napirendjére a fogaskerekű felújítását, valamint meghosszabbítását Normafáig.
2019. november 19. kedd 08:10 - HírExtra

 

Karácsony Gergely és Pokorni Zoltán hétfő délután nyilatkozott erről újságíróknak, miután a Normafán kialakítandó parkoló ügyében egyeztetett a helyszínen.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) közölte: kidolgoztak egy kisebb parkolóra vonatkozó kompromisszumos tervet, ezt megvizsgálja a főváros, majd a jövő héten folytatják az egyeztetést az ügyben.

Egyetértenek a főpolgármesterrel abban, hogy megszüntessék a természetvédelmi területen a busz- és gépkocsiforgalmat, a védett övezetben lévő erdőterületről kihozzák a parkolót és a buszvégállomást, továbbá, hogy az új parkoló ne legyen nagyobb befogadóképességű a mostaninál - ismertette.

Pokorni Zoltán azt mondta, szerinte a parkoló jelenlegi kapacitását a fogaskerekű meghosszabbított vonalának átadásáig meg kell őrizni.

Ugyancsak egyetértettek a Libegő felújításának szükségességében - folytatta -, hogy ne csupán szórakoztató látványosság legyen, hanem valóban kötöttpályás tömegközlekedési eszközzé váljon, érdemi forgalmat bonyolíthasson le - jelezte.

Karácsony Gergely elmondta: a polgármester által ismertetett elvek kiindulópontjai lehetnek a kompromisszumnak, ugyanakkor ő új parkolóhelyek kialakítása miatt egyáltalán nem vágatna ki fákat. Hangsúlyozta: lehetőséget kell biztosítani a közösségi közlekedés minél jobb kihasználására, a mostani helyzeten pedig a fogaskerekű meghosszabbításával lehetne javítani.

A főpolgármester közölte: tanulmányozzák a kerület kompromisszumos tervét, majd kialakítják szakmai álláspontjukat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását