2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Putyin pártja erős maradt

A kalinyini urnazárással fejeződtek be vasárnap a helyi választások Oroszországban, amelynek eredményét Dmitrij Medvegyev miniszterelnök úgy jellemezte, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte "vezetői minőségét", és az ország első számú politikai ereje maradt.
2019. szeptember 9. hétfő 08:24 - HírExtra
 

Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin elnök is leadta szavazatát, a Dozsgy ellenzéki online televízió szerint a polgármesteri hivatalhoz közel álló Civil Társadalom Fejlesztésének Alapja nem adott ki exit-pollokat, mert egyes körzetekben a választók 45-50, de volt ahol a 70 százaléka megtagadta a válaszadást.

A Dozsgy egyébként a Kremlhez közel állónak mondott forrásból úgy értesült, hogy egyetlen kormányzóválasztás esetében sem lesz szükség új fordulóra, ami alátámasztani tűnik a kormányfő bejelentését. A Rosszija 24 hírcsatorna által ismertetett előzetes adatok is a hivatalos jelöltek győzelmét vetítették előre.

A távol-keleti Habarovszki területen ugyanakkor a valójában jobboldali nacionalista, a liberális demokrata nevet viselő párt a voksok csaknem 60 százalékát kapta a kommunisták mintegy 17 és csak a harmadik helyen végzett Egységes Oroszország mintegy 14 százaléka előtt.

Az oroszországi választások keretében 16 régió vezetőjéről, 13 regionális törvényhozás képviselőiről, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőiről és 3 ilyen központ vezetőjéről döntöttek. Emellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartottak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeztek.

A voksolás az ország összes - nyolcvanöt - régióját érintette és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el a megkezdődött szavazatszámlás után. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 500 jelölt versengett, közülük 91 ezren pártok képviseletében, 27 400-an pedig egyéni jelöltként. A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer volt.

Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap este azt mondta, hogy komoly, a választások érvényességét megkérdőjelező csalásról nincs tudomása, és egyetlen körzetben sem kellett megsemmisíteni a voksolás eredményét. Végleges részvételi arányt még nem tudott közölni, csak annyit, hogy moszkvai idő szerint 18 órakor az országos átlag 33,75 százalék volt. Moszkvában ugyanebben az időpontban 17,2 százalékot mértek.

Független és ellenzéki médiumok és politikusok egyébként beszámoltak láncszavazások, szavazatvásárlás eseteiről, valamint meghamisított szavazólapok urnába dobásáról. Moszkva belvárosában hetedmagukkal őrizetbe vették Ilja Azarov és Valerija Ivleva újságírót, továbbá Marija Aljohinát, a Pussy Riot együttes tagját, amiért a politikai foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek.

Az orosz belügyminisztérium délután azt állította, hogy 315 szabálysértésről érkezett bejelentés hozzá, de ennek egyharmada alaptalannak bizonyult. Pamfilova azzal vádolta meg a voksolások megfigyelésére szakosodott Golosz civil szervezetet, hogy 30 esetben az elő

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) azzal vádolta meg a Google-t, a Facebookot és a YouTube-ot, hogy politikai hirdetések terjesztésével megsértették Oroszországban a kampánycsendet és ezzel beavatkoztak az ország belügyeibe.

A választáson egyébként több mint 160 ezer megfigyelő vett rész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását