2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A főváros legyőzte a diktátor pártját

A fő ellenzéki jelöltnek, a kemalista Ekrem Imamoglunak a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson elért "nagyarányú győzelmét" ünnepelte hétfőn az ellenzéki török sajtó, míg a kormánypárti lapok a győztesnek azt a mondatát emelték ki, hogy a hatékony városvezetés érdekében kész együttműködni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kormánnyal.
2019. június 24. hétfő 09:48 - HírExtra


A vasárnapi megismételt választás nem hivatalos végeredménye szerint Imamoglu a szavazatok 54,21 százalékát szerezte meg, míg a hatalmon lévő, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) színeiben induló Binali Yildirim volt kormányfő a 44,99 százalékát. A március végi "eredeti" helyhatósági választáson Imamoglu még csak 0,16 százalékkal tudta megelőzni a kormánypárti indulót, ráadásul azt a szavazást utólag érvénytelenítették, és a megbízólevelét is visszavették.

A legolvasottabb török ellenzéki napilap, a kemalista Köztársasági Néppárthoz (CHP) közeli Sözcü címoldalán hétfőn történelmi különbségnek nevezte Imamoglu előnyét, amely a nemhivatalos végeredmény szerint mintegy 806 ezer szavazatnyi. Az újság úgy fogalmazott: "nincs, aki a népakaratnak ellen tudna állni".

Rahmi Turan, a Sözcü tárcaírója "lenyűgözőnek" minősítette a győzelmet. Turan szerint az eredményben "a nép lelkiismerete nyilvánult meg". Az ellenzéki voksok ilyen mértékű növekedése "a nép igazságtalanságra adott válasza", "a gőgös politikusoknak lekevert pofon" - fogalmazott Turan.

Deniz Zeyrek, a Sözcü egy másik publicistája Demokrácia újratöltve címe írásában azon véleményének adott hangot, hogy a Legfőbb Választási Tanácsnak (YSK) a választás megismétlésére vonatkozó május 6-ai döntése mind belföldön, mind külföldön kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a hatalom demokratikus választás útján leváltható-e. Zeyrek nyugtázta, hogy szerinte a nép vasárnap "az azt megilletőnek" adta a főpolgármesteri címet, egyúttal országos szintű üzenetet küldve ezzel a kormányoldalnak.

A Cumhuriyet című, szintén kormánykritikus napilap a nép győzelmének nevezte az eredményt. Az újság arra hívta fel a figyelmet, hogy Imamoglu a hagyományosan kormánypárti kerületekben, így Fatihban és Eyüpsultanban is, a 39 kerületből pedig összesen 28-ban nyert. Ez a török politikai életben egy új korszak kezdetét jelzi - vélte a lap. Mint írták: nem helytelen azt állítani, hogy az eredmény vita tárgyává teszi Törökországban a múlt év júliusában bevezetett végrehajtó elnöki rendszert, amely a korábbi parlamentáris berendezkedés helyébe lépett.

A kormánypárti lapok visszafogott hangnemben számoltak be a választás kimeneteléről. Az Aksam, a Star és a Yeni Safak is az "Isztambul választott", "Isztambul döntött" megfogalmazást részesítette előnyben. Az Aksam a választás helyett egyenesen egy külpolitikai kérdésre igyekezett irányítani a figyelmet, vastagon szedve, hogy "az Sz-400-as a szuverenitás kérdése", arra a légvédelmi rendszerre utalva, amelyet Oroszország várhatóan július első felében szállít le Törökországnak.

A többi kormányközeli újsághoz hasonlóan a Türkiye című napilap is Imamoglu azon vasárnap este elhangzott mondatát emelte ki, amely szerint a működőképes városvezetés érdekében kész együttműködni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kormánnyal. A kormánypárti lapok felidézték, hogy Erdogan szerint a nép akarata nyilvánult meg, és a török államfő is gratulált szavazás ellenzéki győztesének.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását