2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Két csecsemőjét fojtotta meg: húsz év rács mögött

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a hasonló bűncselekmény miatt már korábban is elítélt karcagi nőt, aki 2014-ben megfojtotta újszülöttjét.
2017. december 7. csütörtök 16:05 - HírExtra
 
A táblabíróság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 40 éves vádlottat.

Az ítélőtábla súlyosította a nőre első fokon kiszabott 13,5 év szabadságvesztést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró közölte, a vádlottal szemben, aki a legalapvetőbb emberi normákba ütköző bűncselekményt elkövette, két gyermekét is megölte és semmiféle bűntudatot nem tanúsított, indokolt a húszéves büntetés.

Az ítélőtábla elrendelte az eddig szabadlábon védekező vádlott azonnali őrizetbe vételét.

A nőnek, akit 2000-ben akkori újszülöttje megöléséért három és fél év börtönre ítéltek és 2004-ben feltételesen szabadult, 2009-ben és 2012-ben is fiúgyermeke született. A család ekkor még a vádlott szüleinek karcagi házában élt. A nő és élettársa - bár szerettek volna még egy gyereket - addig nem terveztek terhességet, amíg a nagyszülőkkel egy házban laktak.

Az ápolónő végzettségű vádlott 2013 első felében ismét teherbe esett, de orvoshoz nem ment el, terhesgondozáson sem vett részt, várandósságát a környezete előtt titkolta.

2014. január 7-én este fürdés közben megindult a szülés, és a nő egy életképes, egészséges lánygyermeknek adott életet. A szülés után azonban az újszülöttet nem látta el, hanem a fürdőszobában fojtogatta, majd a fejét ütötte mindaddig, amíg azt nem gondolta, hogy meghalt. Ekkor az újszülöttet egy nejlontáskába rakta és egy függönnyel eltakart polc alá tette a konyha padlójára.

A vádlott ezután rendet rakott a fürdőszobában, eltakarította a véres nyomokat, majd visszament a konyhába.

Élettársa meghallotta az újszülött nyöszörgő hangját, majd a nő édesanyjával mentőt hívtak. Az újszülöttet kórházba vitték, de másnap meghalt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását