2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

New Yorkban bemutatták Török Ferenc filmjét

Két New York-i művészmoziban rendezték szerda este az 1945 című magyar film egyesült államokbeli premierjét.
2017. november 2. csütörtök 16:23 - HírExtra
 
New York egyik legjelentősebb kulturális központjában, a Lincoln Centerben, valamint a független filmek vezető művészmozijában, a Film Forumban mutatták be a Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából, Török Ferenc rendezésében és Rudolf Péter főszereplésével készült 1945 című filmet. A bemutatók vendége Szántó T. Gábor és Rudolf Péter volt, mindketten részt vettek a premierek után a közönségtalálkozókon is.

A film közönségsikert aratott, a nézők rengeteg kérdést tettek fel - mondta el az író - aki egyben a film forgatókönyvének társszerzője is - és a színész az MTI-nek. Szántó T. Gábor úgy fogalmazott: "a nézők intenzíven kérdeztek".

Arra a kérdésre, hogy vajon mi fogta meg leginkább a nézőket, az író kifejtette: az volt a benyomása, hogy "erősen hatott a film vizualitása és erős emóciókat ébresztett a zenéje". Rudolf Péter benyomása szerint a film kezdő képkockáinak furcsa hangulata mindjárt hatalmába kerítette a nézőket.

A nézőközönség soraiban amerikaiak és magyar gyökerű amerikaiak egyaránt voltak, és Szántó T. Gábor meglátása szerint a film "átjött" az amerikai publikumnak, "azoknak is működött, akik nem ismerik a magyar történelmet". Az író hozzátette: az amerikaiak nagyon is értik és érzékelik ezt a közép-európai történetet. "A film a világ minden pontján ugyanazt jelenti, ezért arat mindenütt sikert" - hangsúlyozta.

Rudolf Péter a telefoninterjúban utalt arra, hogy a filmet rövidesen 25 országban vetítik. Az eddigi díjakat is különböző történelmű, különböző kulturájú országokban nyerte el, ami azt jelenti, hogy a mondandó ott is értésre és megértésre talált.

Szántő T. Gábor elmondta, a filmet az észak-amerikai kontinensen legközelebb november 7-én Torontóban, november 24-én pedig Los Angelesben mutatják be. De most tartanak egyszerre bemutatót a görögországi Thesszalonikiben és az indiai Kolkatában (a volt Kalkuttában) is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását