2021. április 10. - Zsolt
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kovács mosdatja a kormányt

A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni, így a Közép Európai Egyetemet (CEU) sem - jelentette ki Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2017. március 31. péntek 07:51 - HírExtra
 
A kormányszóvivő közölte, hogy csupán egy 28 intézményre vonatkozó vizsgálatról van szó, vagyis ha a törvényes működésre vonatkozó feltételeket a többiekhez hasonlóan biztosítani tudja a CEU, akkor az elüldözésre vonatkozó vád a hisztériakeltés része.

Ugyanakkor a CEU vezetői olyan jogszabály visszavonását követelik, ami még nem is került a parlament elé - tette hozzá a politikus.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy egyes civil szervezetek, például a Magyar Helsinki Bizottság jogvédelemnek álcázott politikai nyomásgyakorlást folytatnak. Erre jó példa szerinte az általuk képviselt két bangladesi esete, akikkel kapcsolatban a strasbourgi emberjogi bíróság elmarasztalta Magyarországot két férfi menedékkérelmének elutasítása miatt.

Boszorkányüldözés

Vagyis a Magyar Helsinki Bizottság politikai legitimáció nélkül alapvetően befolyásolni kívánja a politikai döntéshozatalt, ugyanis a "hajmeresztő" ítélet elvitatja egy szuverén országtól, hogy kit enged be a területére - fogalmazott a kormányszóvivő.

Azt is hangsúlyozta, hogy komoly politikai és igazságszolgáltatási nyomás nehezedik Magyarországra, hogy változtassa meg a magatartását az illegális bevándorlás kérdésében. Sokakat bánt, hogy hatékony határvédelmi rendszert építettünk ki - fűzte hozzá.

A kérdés az, hogy Európa miért nem akar a feltételeknek megfelelni, az Európai Néppárt pedig hatékony eszköz lehet arra, hogy ezen a területen is érdemi vita szóljon Európa jövőjéről - hangsúlyozta.

Ezt segítheti a visegrádi együttműködés is, amely az elmúlt másfél évben bebizonyította, hogy képes olyan forró kérdésekben együttműködni, mint a határvédelem, vagy az élelmiszerbiztonság - mondta Kovács Zoltán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását