2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Budapest: elég már a nyalókából

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány fejezze be a "Budapest-ellenes háborúját", és adja vissza a fővárostól elvett pénzeket.
2017. március 7. kedd 13:15 - HírExtra
Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a szemétszállítás mellett a tömegközlekedés is veszélybe került a Fidesz politikája miatt. Egy Index-cikkre hivatkozott, amely arról szólt, hogy a dolgozók tömegével hagyják el a BKV-t az anyagi és bérmegállapodási helyzet miatt.

Lelépnek


A fővárostól és a BKV-tól elvont pénzek hiánya miatt a jövőben ezer ember fog elmenni, hiszen a BKV nem tudja megfizetni a dolgozóit, nem tud versenyezni az állami cégekkel és azokkal a külföldi cégekkel, ahol a bkv-s dolgozók könnyen el tudnak helyezkedni - mondta az ellenzéki politikus.
Gy. Németh Erzsébet kijelentette, pártja szerint veszélyben van a fővárosi tömegközlekedés, és azonnali béremelést tartanak szükségesnek a BKV-nál.


Budapest-ellenes háborút folytatnának a miniszterelnöksége alatt?


Néma csend

Szerinte Tarlós István főpolgármester "némán asszisztált ahhoz, hogy a budapestiek pénzét elvegyék" és "a fülét-farkát behúzta, amikor a Fidesz közel a felére csökkentette a főváros költségvetését".

Gy. Németh Erzsébet megjegyezte: az Orbán-kormány "kifejezetten cinikusan számol le a budapesti közműcégekkel", hiszen minden állami cégnél jelentős béremelés várható a következő években, viszont a fővárosi önkormányzat és a fővárosi közszolgáltató cégek nincsenek abban a helyzetben, hogy ekkora béremelést kifizessenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását