2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Monumentális turnén tér vissza Európába a Dream Theater. Az amerikai progresszív metal zenekar munkásságának egyik igazi mérföldkövét ünnepli idén: 25 évvel ezelőtt jelent meg Images and Words című albumuk, melyet minden turnéállomáson teljes egészében eljátszanak majd, további nagy közönségkedvenc dalok mellett, egy összesen háromórás műsor keretében.
2017. január 28. szombat 08:33 - HírExtra
 A turné május 10-én érkezik Budapestre, ahol a zenekar a – korábban SYMA néven ismert – BOK Csarnokban lép fel. A koncertre a jegyértékesítés január 27-én, pénteken indul.

A turné kapcsán a Metal Insider nemrég arról kérdezte John Petruccit, a Dream Theater gitárosát, hogy számított-e előzetesen az Images and Words nagy sikerére. John így válaszolt: „Egyáltalán nem számítottunk rá. Akkoriban a zenekar helyzete nagyon bizonytalan volt. Az első lemez, a When Day and Dream Unite kiadását követően nem volt bemutató turnénk, vagy más hasonló promóciós esemény.

Volt néhány megjelenésünk a sajtóban, és az emberek szerették a lemezt, de aztán elült a lelkesedés. Úgy döntöttünk, hogy énekest váltunk, ami egy másfél éves vadászattá alakult. Nem igazán voltunk elégedettek a kiadóval sem, úgyhogy ott álltunk énekes nélkül, kiadó nélkül, miközben gitároktatásból és egyéb munkákból próbáltuk eltartani magunkat.



Ekkoriban már kételkedtünk abban is, hogy valaha lesz még új lemezünk.. és az Atco kiadótól ekkor kapott ajánlatunk is inkább a kezdő zenekaroknak kitalált konstrukcióhoz hasonlított, csak egy demót rögzítettünk az elején. Mire aztán ismét eljutottunk – immár James LaBrie énekessel – a stúdióba, hogy felvegyük az Images and Words albumot, rendkívül hálásak voltunk azért, hogy egyáltalán ott lehettünk.”

Megváltoztak

Az első albumhoz képest megváltozott zenekari hozzáállásról Petrucci a következőket mondta el: „Az első lemez felvételekor nagyon fiatalok voltunk, és nem sokkal a kiadói szerződés aláírása után neki is kellett látnunk a munkának, így kevés időnk volt a felvételre. Nem igazán voltak még tapasztalataink. Az Images idejére már kicsit rutinosabbá váltunk, és a felszerelésünk is jobb volt, no meg ötletekből és elképzelésekből is több akadt. A stúdió, ahova ekkor mentünk, gyönyörűen nézett ki. Az volt az érzésem, hogy időből is több állt rendelkezésünkre. Persze még itt is volt egy producerünk (David Prater), aki irányította az egész folyamatot, de összességében az egész élmény igazán lenyűgöző és újszerű volt.”

Petrucci szintén beszélt a lemezen található Pull Me Under című dalról, mely a Dream Theater legnagyobb slágere ezidáig. Elmondása szerint soha nem gondolták volna, hogy ez a dal bekerül a rádiók játszási listáira, vagy rendszeresen feltűnik majd az MTV képernyőjén. „Progresszív metal zenét akartunk írni. Nagy rajongói voltunk a Yes-nek és a Rush-nak, de szintén kedveltük a Metallicát és más hasonló bandákat. Úgy adtuk ki a lemezt, hogy a daloknak nem igazán volt popzenei szerkezete, és hosszúak is voltak: a Pull Me Under például nyolc perces, legalábbis eredetileg. Az egész album úgy lett összeállítva, hogy kevésbé próbált megfelelni a kereskedelmi elvárásoknak. Jellemző volt az is, hogy a Pull Me Under klipjében látható felvételeket a turné alatt, egy klubban kellett rögzíteni.. az egész nem volt előre eltervezve.” A videót itt nézhetjük meg: 




Az 1985-ben alakított zenekar európai turnéja január 30-án, Rómában kezdődik, Budapestre pedig kisebb nagyobb pihenők után, május 10-én érkeznek meg. A hazai fellépés helyszíne a BOK Csarnok, mely korábban SYMA Csarnokként volt ismert – többek között a Nine Inch Nails is játszott itt korábban. A jegyértékesítés pénteken, január 27-én indul.

A Concerto Music bemutatja: DREAM THEATER: Images, Words & Beyond – 25th Anniversary Tour

2017. május 10., szerda. Koncertkezdés: 20 óra
Budapest, BOK Csarnok (volt SYMA Csarnok – 1146 Budapest, Dózsa György út 1.)
 
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását