2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Alig sztrájkoltak a britek

Történelmi mélyponton volt a sztrájkolók száma Nagy-Britanniában 2015-ben szerdán ismertetett adatok szerint.
2016. augusztus 6. szombat 10:23 - HírExtra

 

    Míg 2014-ben 733 300-an, addig tavaly csak 81 ezren vettek részt valamilyen sztrájkmegmozdulásban. Ez a legalacsonyabb szám az erről szóló statisztikák 1893-as kezdete óta - írta a The Guardian című lap.

    Az eddigi negatív rekord 93 ezer volt 1998-ból és 2005-ből.

    A brit szakszervezeti szövetség (TUC) főtitkára szerint az adatok azt mutatják, hogy a sztrájk a legvégső eszköz, amelyhez a munkavállalók csak akkor fordulnak, ha a munkáltató nem hajlandó tárgyalni vagy kompromisszumot kötni velük. Frances O'Grady hozzátette, hogy a sztrájkok manapság már kevésbé gyakoriak és rövidebbek is, mint régen voltak.

    A The Guardian rámutatott, hogy a sztrájk miatt veszendőbe ment munkanapok száma a közszféra kiadásainak lefaragása, a reálbéreknek az elmúlt évtizedben tapasztalt csökkenése, és annak ellenére is visszaesett, hogy a legnagyobb brit vállalatok közül többet is bírálatok értek a munkavállalókkal való bánásmód miatt.

    Nagy-Britannia egészét tekintve 170 ezer munkanap ment veszendőbe sztrájk miatt - közölte a szigetország statisztikai hivatala (ONS). Ez jelentősen elmarad a 2014-ben mért 788 ezer naptól, és a második legkevesebb a feljegyzések kezdete óta. A legkevesebb, 157 ezer munkanap 2005-ben veszett el. A legtöbb, 162,2 millió az 1926-os általános sztrájk miatt esett ki, de 1979-ben, az "elégedetlenség tele" miatt is 29,5 millió munkanap veszett el.

    2015-ben a sztrájk miatt kiesett munkanapok kétharmada bérviták, 20 százaléka a leépítésekkel kapcsolatos véleménykülönbségek miatt esett ki.

    A TUC szerint 2015-ben 106 sztrájk volt, ami fele a 20 és huszada a 40 évvel ezelőttinek. Noha a sztrájkok száma csökkent, nőtt az egy napnál tovább tartó megmozdulások száma. A tavalyi munkabeszüntetések 70 százaléka tartott egy napnál tovább, 2014-ben 54, 2013-ban 37 százalék volt ez az adat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását