2020. szeptember 27. - Adalbert
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Pinterest, Viber, Instagramm

A tavalyi évhez képest az Instagram, a Pinterest és a Viber tudott még több regisztráltat toborozni, az Instagram esetében a tagokon belül az oldalt látogató felhasználók aránya is nőtt – derült ki a KutatóCentrum Social Media Report 2016 kutatásából.
2016. július 18. hétfő 14:18 - HírExtra
Nem tudott bővülni a Microsoft által felvásárolt LinkedIn, a diplomások számára ugyanakkor még mindig ez az egyik legvonzóbb felület. A felmérés arra is rámutatott, hogy ma már minden negyedik felhasználó gyakrabban jelentkezik be a közösségi terek valamelyikére mobilról, mint asztali számítógépről.

A Facebook egyeduralmát egyelőre egyetlen közösségi platform sem tudta megrendíteni: az oldalnak 1,55 milliárd felhasználója van világszerte, míg a második helyen álló WhatsApp is „csak” 900 millió taggal büszkélkedhet. Hazánkban is évek óta egyértelmű a Facebook elsősége: a KutatóCentrum Social Media Report 2016 adatai szerint a 18-59 éves internetezők 88 százaléka megtalálható az oldalon, 85 százaléka látogatja is azt valamilyen rendszerességgel. Ezek az arányok 2012 óta nagyjából állandóak, míg más platformok esetében kisebb-nagyobb változások figyelhetők meg.

A regisztráltak számát tekintve második helyen álló Google+ például ezen időszak alatt 35 százalékról 55 százalékra növelte felhasználói bázisát, az oldalt látogató tagok aránya azonban – a kismértékű növekedés ellenére – továbbra is kifejezetten alacsony, mindössze 26 százalék. A dobogó harmadik helyét elfoglaló Viberen közel minden második internetező regisztrált (46%), 35 százalék használja is az alkalmazást.

A legnagyobb győztesek idén is a képmegosztók

 A legnagyobb növekedést az utóbbi években egyértelműen a képmegosztó oldalak, így a Pinterest és az Instagram produkálták: „2014 és 2016 között előbbi több mint megkétszerezte, utóbbi pedig megháromszorozta a felhasználók arányát, míg az aktivitás még ennél is nagyobb mértékű ugrást mutatott” – emelte ki Balogh Szilvia, a KutatóCentrum elemzője. Így mostanra a 18-59 éves magyar internetezők 16 százaléka rendelkezik Pinterest regisztrációval, míg az Instagramon jelen lévők aránya 18 százalék. Az Instagram közösségének kétharmada rendszeresen látogatja is az oldalt, de az aktivitási ráta a Pinterest esetében is kiemelkedő (62%).

A közösségi platformok vesztesei idén a Twitter és a LinkedIn: ha minimálisan is, de mindkét oldal veszített hazai táborából, a LinkedInnél – annak ellenére, hogy profilját tekintve egyedülálló – az aktivitási index is kis visszaesést mutat.

Az Amerikában kedvencnek számító Snapchat idén sem hódította meg a magyar közönséget, sem a regisztrált tagok, sem a valamilyen rendszerességgel belépő felhasználók aránya nem nőtt az elmúlt évben, bár az alkalmazás aktivitási indexe figyelemreméltó (66%).

Kevés a snapchates, de ők mindenhol ott vannak

A legtöbb közösségi oldalon a nők vannak többségben, ez alól a Snapchat, a LinkedIn és a Twitter jelent csak kivételt. A diplomások aránya a LinkedInen és a WhatsAppon a legmagasabb, míg a budapestiek az utóbbi kettő mellett a Twitteren és a Pinteresten vannak az átlagnál magasabb arányban.

A két nagy képmegosztó regisztrált tagjai többnyire fiatalok, a legfiatalabbak „játszótere” pedig továbbra is a Snapchat: a felhasználók 73 százaléka a 18-29 éves korosztályba tartozik. Ugyanezen oldal felhasználói azok, akik jellemzően a többi közösségi téren is rendelkeznek fiókkal, de az Instagram regisztráltjai is előszeretettel hoznak létre profilt más felületeken. „Az internetezőkre egyébként nem ez a jellemző, a kutatásban megkérdezettek kétharmada mindössze egy-két közösségi oldalt keres fel rendszeresen, és elenyésző azok száma, akik négynél több aktív regisztrációval rendelkeznek” – ismertette a Social Media Report 2016 eredményeit Balogh Szilvia.

A mobilban sok a potenciál

A válaszadók háromnegyede napi szinten felkeresi valamelyik közösségi teret, a megkérdezettek 41 százaléka – elsősorban a 18-29 évesek – üzenetküldésre is elsősorban a közösségi oldalakat használja. Az okostelefonos belépések is egyre gyakoribbak: „Már minden negyedik megkérdezett jelentkezik be gyakrabban valamelyik közösségi oldalra mobilról, mint számítógépről, a 30 év alattiak közül pedig minden második” – emelte ki Balogh Szilvia.

Minden harmadik megkérdezett munkaidőben is látogatja a közösségi oldalakat, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozta, hogy kevesebb időt tölt a közösségi oldalakon, mint korábban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását