2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Pannonfíling - mozgóképes buli

Szeptember 5-ig várják a magyarországi és a határon túli alkotók jelentkezését a Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra.
2016. július 2. szombat 06:57 - HírExtra

 

    A rendezvény főszervezője, Németh Csaba az MTI-nek elmondta, az indulóktól idén is legfeljebb 15 perces alkotásokat várnak, nevezési díj nélkül és műfaji megkötéstől függetlenül, de nem zárkóznak el a hosszabb alkotásoktól sem. A filmekből előzsűri válogatja össze a versenyprogramot, az abban szereplő műveket aztán a zsűrivel és a filmesekkel együtt értékelhetnek a nézők október 8-án Veszprémben. A találkozón így az alkotók közvetlen visszacsatolást kapnak munkájukról, és a közönség is bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé.
    
Németh Csaba újdonságként említette, hogy idén különdíjat alapítottak a legromantikusabb, legérzelmesebb rövidfilmnek. A PannonLove díjjal azt a művet díjazzák, amelyben leginkább a szerelem és szeretet dominál.
   
 A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó olyan rövidfilmes szemle és verseny, amelyen amatőr és függetlenfilmesek 2005 óta bizonyíthatnak. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és animációs filmet is láthattak a nézők.
    
A Pannonfíling fő támogatója a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány. Az idei találkozót október 8-án a veszprémi Expresszó Klubban tartják.
    
A tavalyi, 11. Pannonfílingen az első helyet Ugron Réka és Fekete Ludovic: Amit gondolok az egészről, a második helyet Az Elephant Studio: A toll, míg a harmadik helyet Engelmann Péter: #Help című rövidfilmje szerezte meg. A különdíjat Karácsony Péter: Sült kacsa, a közönségdíjat szintén Karácsony Péter: Fekete kecske, a Pannon Szmájli díjat pedig Király Róbert: A verseny című alkotása kapta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását