2020. október 1. - Malvin
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Amíg a rendőrség a West Balkánban történt tragédiával kapcsolatban nyomoz, addig megvizsgáltuk a szórakozóhelyek biztonsági személyzetének szakértelmét.
2011. január 18. kedd 06:40 - Győry S. József
Az éjszaka történéseit itt olvashatják.

Ki legyen úrrá a pánikon?

Faragó Gábor, a Szentinel Kft. cégvezetője a HírExtrának elmondta, hogy pánikhelyzet kezelésével jellemzően nem foglalkoznak a biztonsági őrök. Véleménye szerint a pánikban lévő emberrel egyénileg érdemes foglalkozni, a biztonsági személyzet elsősorban a menekülő-útvonalak tisztántartásával tudja megelőzni a tragédiát.

A pánikhelyzet kezelése véleménye szerint egy összjáték: a vendéglátó egység alkalmazottainak, a biztonsági személyzetnek és a rendőrségnek a közreműködésére van szükség annak érdekében, hogy menekülés közben ne következzen be haláleset.

A cégvezető szerint a biztonsági személyzet az érkezéskor történő minőségi átvizsgálással, valamint a helyszíni megfelelő jelenléttel tudja elejét venni egy késelésből származó tragédiának. A fulladásból származó haláleset egy technikai hiányosságnak nevezte, amelyben a biztonsági személyzet nem kompetens.



Tömeg esetén…

Faragó Gábor szerint szoros együttműködésre van szükség a rendezvény szervezője és tulajdonosa, valamint a biztonságiak között. Egy ötszáz férőhelyes terembe nem szabadna ennél több személynek tartózkodnia. Abban az esetben, ha a tulajdonos írásba adja, hogy mégis be lehet engedni több embert, onnan kezdve őt terheli a felelősség, bár a cégvezető ezt a lehetőséget életszerűtlennek tartja.

…magasabb bevétel

A szakember arra a kérdésünkre, hogy a tulajdonosok, rendezvényszervezők mennyire tartják be az előírásokat, határozottan közölte: „semennyire sem.” Elmondása szerint egy buli szervezője hiába kapott csak háromszáz emberre engedélyt, akkor lesz rentábilis a parti, ha még legalább ennyit beenged.

A Szentinel Kft. őrző-védő oktatással is foglalkozik, a cég vezetője javasolni szokta a rendezvény szervezőinek, hogy a biztonsági személyzet készség szinten tudjon elsősegélynyújtást ellátni. Faragó Gábor komoly oktatást tartana szükségesnek.

Haverok, buli, éjszaka

A szakember szerint háromféleképpen lehet szerveződni őrző-védő munkára. Az egyik értelmében a tulaj megbízza egy ismerősét nem hivatásos biztonsági emberek toborzásával (esetenként közvetlenül a barátait kéri fel a munkára), a másik esetben egy biztonsági céget kér fel - megfelelően elrettentő - szakemberek biztosítására. A harmadik esetben a tulajnál jelentkeznek munkára a szórakozóhely nyugalmát biztosító önkéntesek.



Faragó ezt az esetet félig legálisnak nevezte, de elmondása szerint mindez igen jellemző az éjszakai életre.

A cégvezető szerint a biztonságiak oldalán kellene állnia a törvénynek: elfogadhatatlannak tartja azt, hogy többen körbeállhatnak egy biztonságit az ajtóban. Véleménye szerint így jóval kevesebb „szteroidhuszár” lenne az éjszakában.

Faragó szerint minden egyéb a tulajdonoson és a szervező hozzáállásán múlik. Vészhelyzeti gyakorlat lebonyolítása nem jelenthet megoldást abban az esetben, ha gyakorlatban az egyetlen cél a profitszerzés, valamint a gyakorlat megtartását bizonyító dokumentumokat hamisítani is lehet.

Faragó kiemelte, hogy nem a biztonságiakkal van a probléma, akik tapasztalatai szerint képesek kiválóan ellátni a feladataikat: véleménye szerint a megfelelő vezetésből, instrukciók hiányából származhatnak a problémák.

A cégvezető szerint a szórakozóhelyeken gyakran vagyonőr igazolvány nélküli, büntetett előélettel rendelkező emberek a biztonsági őrök. Egy olyan cégháttérre lenne szükség, akik megkövetelik tőlük a törvények pontos betartását.



Túl a tényeken

Egy neve elhallgatását kérő biztonságtechnikai szakember megerősítette a Faragó Gábor által elhangzottakat. A HírExtra kérdésére elmondta, hogy hiába vannak biztonsági korlátok a szórakozóhelyeken, egyes tulajok jellemzően nem tartják be az előírásokat, a magasabb profit reményében.

Véleménye szerint a rendszerváltás óta csak jogokat adnak az embereknek, akik ezzel visszaélnek, de nem teljesítik a kötelezettségüket. A szakember szerint a „pénzért bármit” gondolkodásmód jellemzi a mai Magyarország lakosságát, akiket elmondása szerint meg kellene nevelni, akárcsak a gyerekeket.

A probléma
A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt. A pánik gyakran bekövetkezik katasztrófahelyzetek során, és a hatása alá került személyek saját testi épségüket is veszélyeztethetik. A vészkijáratok tervezésénél és elhelyezésénél az építészek gyakran szimulált pánikhelyzet segítségével próbálják eldönteni, hogy valódi vészhelyzet esetén minél több pánikba esett ember hogyan juthat biztonságba.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását